Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Felszámolják a Zalabaromfit

Elrendelte a Zala Megyei Bíróság a Zalabaromfi Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. felszámolását.

A végzés január 29-étől jogerős - közölte a bíróság szóvivője. Beznicza Árpád elmondta: a törvényi előírások alapján a hitelezők ettől az időponttól számítva 40 napig jelenthetik be követeléseiket a felszámoló cégnél, amely ez esetben a kaposvári Ceres Gazdasági Tanácsadó és Felszámoló Kft. A felszámolási eljárás megkezdése a mai Cégközlönyben jelent meg.

A Zalabaromfi tavaly szeptember elején hozta nyilvánosságra, hogy a cégcsoport folyószámláit szeptember 1-jén minden előzetes bejelentés nélkül zárolta a CIB Bank. Az üzemben szeptember 10-én beszüntették a munkát, a dolgozók pedig október óta nem kaptak fizetést.

A beszállítók gondjainak enyhítésére a kormány egymilliárd forintos, államilag garantált hitelkeretet hagyott jóvá október végén. A korábban mintegy 700 dolgozót foglalkoztató, zalaegerszegi székhelyű cég tulajdonosai decemberben 305 fős létszámleépítést jelentettek be, de addigra 250-en már beadták rendkívüli felmondásukat.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×