Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

A magyar gazdaság kudarca, hogy Szlovákia előbb vezette be az eurót

Az euró mielőbbi bevezetését szorgalmazta Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke a Fidesz által rendezett budapesti konferencián. A szakember szerint ehhez széles gazdasági, politikai és társadalmi támogatásra van szükség. Hozzátette: az euró bevezetésére akkor érdemes időpontot kijelölni, ha a gazdaság már jó úton halad a maastrichti kritériumok teljesítése felé.

Nagy érték az, amikor egy gazdasági területen egy pénzzel lehet fizetni, s tulajdonképpen, amióta az Európai Unió létezik, mindig voltak ilyen törekvések, hogy legyen egy ilyen pénz. - mondta, majd így folytatta:

- Jelenleg tizenhat ország tagja az euróövezetnek, a térségünkből Szlovénia és Szlovákia. Az euró bevezetésének, szerintem, két dimenziójáról érdemes beszélni. Az egyik a politikai. Ez azért fontos, mert az euró bevezetése az integrációs politikába illeszkedik bele, a magországokhoz tartozni nagyon fontos tényező. Nem engedhetjük meg magunknak, kis ország lévén, hogy ne a magországokhoz tartozzunk.

Az, hogy Szlovénia már korábban csatlakozott, majd most január elsejétől Szlovákiában is bevezették az eurót, az, hogy a szlovákok leköröztek bennünket, a magyar gazdaságpolitika kudarcának ékes bizonyítéka. Ha belépnénk az euróövezetbe, az önbecsülésünknek is nagyon fontos állomása lehetne.

A gazdasági dimenziót már mindenki ismeri, az árfolyam-ingadozásoknak és az azzal járó bizonytalanságoknak a kiküszöbölése lenne a hatása, alacsonyabb inflációt, alacsonyabb kamatokat jelentene.

Az árfolyam-ingadozásokkal járó tőke ki-beáramlásának a kiküszöbölését is hozhatná. Ezek a legfontosabb előnyei. Növeli a befektetési bizalmat, hozzájárul a fenntartható felzárkózáshoz. Teljesíteni kell a maastrichti kritériumokat. Négy van: az infláció, a tízéves kamat, a költségvetési hiány, az államadósság kérdése és be kell lépni az árfolyam-rendszerbe.

Annyit azért érdemes elmondani, hogy mi a logika ebben. Ahhoz, hogy egy közös pénzt fenn tudjunk tartani, vagy fix árfolyam legyen, alacsony inflációnak kell lenni, körülbelül akkorának, mint a környező országokban. Ha nagyobb az infláció Magyarországon, akkor elveszítjük a versenyképességet.

A költségvetési hiány azért legyen alacsony, mert ha az magas, akkor az adósság is növekszik. Természetesen az államadósságra is van kritérium, mert ha az nagyon magas, annak csökkennie kell. Hosszútávon a költségvetésnek ciklikusan kiigazítva körülbelül egyensúlyban kell lenni.

Az utolsó maastrichti kritérium, hogy be kell lépni egy olyan árfolyam-rendszerbe, ahol feszültségmentesen körülbelül két évet kell eltölteni. Az euró bevezetése meglöki az árakat. Erről már sokszor volt szó. Ugyanakkor a statisztikák ezt nem támasztják alá. Az emelkedés ugyanis összességében kis összegű, 0,2 - 0,3 százalékpontnyi.

Amikor Szlovéniában bevezették az eurót, kétségtelenül megugrottak az árak. De akkor volt az olajár-emelkedés, az élelmiszerár-emelkedések. Persze, hogy az emberek azt mondták, ez az euró bevezetése miatt van.

Ha jó idők járnak, jó gazdasági idők, akkor kell teljesíteni a kritériumokat és bevezetni az eurót. Lásd Szlovákiát. Időzítés: mielőbb, de alaposan végiggondolt, s kidolgozott, hosszú távú gazdasági program keretében kell ezt megcsinálni.

Nagyon fontos, hogy egy ilyen projektnek legyen széles társadalmi, gazdasági és politikai támogatottsága. Mert egy bejelentett és ismét elvétett céldátum igen negatívan hatna a várakozásra.

Pontos céldátumot viszont csak akkor indokolt bejelenteni, amikor a gazdaság már jó úton halad a bevezetés feltételeinek teljesülése felé - mondta Szapáry György.

Korábban az Inforádió kérdésére Rácz Margit, a Világgazdasági Kutatóintézet kutatásvezetője azt mondta, a következő csatlakozó a közép-európai országok köre lehet, aminek Magyarország is része. De a legkorábban szerinte ez 2012-re várható.

Rácz Margit szerint a már régóta a Parlamentben ülő politikusok között sokan vannak, akik hosszú évekig vallották: nem baj, ha eladósodik az ország, hiszen hitel bármikor felvehető. Az államháztartási hiány féken tartása szerintük csak egy buta, rigorózus előírása az uniónak.

A kritérium mindenesetre sokáig megakadályozta, hogy Magyarország belépjen az euró bevezetésének előszobáját jelentő ERM II-es rendszerbe. Rácz Margit szerint ide még ebben az évben sem, legfeljebb 2010-ben kerülhetünk be, azaz ezután minimum két évvel, leghamarabb 2012-ben lehet eurónk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Kiegyezhet-e valaha a Nyugat Oroszországgal? – Van egy jó és egy rossz hír

Kiegyezhet-e valaha a Nyugat Oroszországgal? – Van egy jó és egy rossz hír

Gyarmati István nagyon fontos véleménycikket tett közzé, ahol egy új, általa csak eurázsiainak nevezett biztonsági rendszer létrehozása mellett érvel. A cikkben olyat mond, amit a 2022-es Ukrajna elleni nyílt orosz agresszió óta csak nagyon kevesen mertek kimondani, hogy olyan biztonsági rendszert kellene létrehozni az eurázsiai kontinensen, amelyik Oroszország biztonsági érdekeit is figyelembe veszi. Ahogy az amerikaiak mondanák, nem is tudnék ezzel a megállapítással jobban egyetérteni, hiszen ha abból az evidenciából indulunk ki, hogy Oroszország, akárhogy is alakul a háború, Európa szomszédja marad, abból az következik, hogy ha stabil nemzetközi biztonsági rendszert akarunk, akkor abból Oroszországot egyszerűen lehetetlen kihagyni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×