Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.75
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Kisebb parlament: a Fidesz már 67-szer megmondta

A Fidesz szerint a kormánynak nincs válasza a válságra, ezért hiteltelen közjogi javaslatokkal próbálja elterelni a figyelmet - mondta Szijjártó Péter, a legnagyobb ellenzéki párt szóvivője sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten. A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy a Fidesznek a kisebb parlamentre vonatkozó javaslatát az Országgyűlésben korábban 67-szer szavazta le az MSZP.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz hajlandó-e a most felvetett javaslatokról egyeztetni, Szijjártó Péter azt mondta: a Fidesz a kisebb parlamentre, a kisebb önkormányzatokra, az állami kiadások csökkentésére az Országgyűléshez korábban már benyújtott javaslatait fenntartja.

Gyurcsány Ferenc kudarca és kormányzati alkalmatlansága véglegessé vált, ami világosan látszik abból, hogy teljesen hiteltelen közjogi javaslatokkal állt elő - mondta Szijjártó Péter. Emlékeztetett egyben arra, hogy amikor Medgyessy Péter kudarca és kormányzati alkalmatlansága világossá vált, ő is semmitmondó és hiteltelen közjogi javaslatokkal a közvélemény elé.

A szóvivő szavai szerint ma már senki nem hiszi el, senki nem veszi komolyan, hogy ha a szocialisták kisebb parlamentről vagy az önkormányzati rendszer átalakításáról beszélnek. Úgy vélte, ez azért van, mert a Fidesznek a kisebb parlamentre vonatkozó javaslatát az Országgyűlésben 67-szer szavazta le az MSZP.

A politikus emlékeztetett arra is, hogy amikor a Fidesz azt javasolta, hogy az állami cégek igazgatóságaiban, felügyelő bizottságaiban helyet foglalók fizetését az átlagbérhez igazítsák, a szocialisták szavazatokkal ennek napirendre vételét az Országgyűlés szintén elutasította. Ugyanez történt akkor, amikor azt javasoltuk, hogy a megyei közgyűlés létszámát a felére csökkentsük - jegyezte meg.

Szijjártó Péter arra emlékeztetett, hogy a munkanélküliség közel 8 százalékos, egy euróért közel 300 forintot kell fizetni. Mindez azt mutatja - közölte -, hogy a kormánynak nincs válasza az érdemi kérdésekre.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz hajlandó-e a most felvetett javaslatokról egyeztetni, Szijjártó Péter azt mondta: a Fidesz a kisebb parlamentre, a kisebb önkormányzatokra, az állami kiadások csökkentésére az Országgyűléshez korábban már benyújtott javaslatait fenntartja.

Ha kormány komolyan gondolja a változtatást, akkor szavazzák meg ezeknek az indítványoknak a napirendre vételét - fűzte hozzá. A képviselők számla nélküli költségtérítésével kapcsolatos javaslatra Szijjártó Péter azt mondta: az ezzel kapcsolatos ötpárti egyeztetés mindig a kormány ellenállása miatt szakadt meg.

A kormány azt javasolja, hogy 386 helyett 199 fős legyen a parlament, a parlamenti képviselők tiszteletdíját rögzítsék a mindenkori átlagbér háromszorosában, szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés, az önkormányzati képviselők jelenlegi 26 ezer fős létszáma csökkenjen a felére - közölte vasárnap a rendkívüli kormányülést követő sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc.

Mint mondta, számításaik szerint az alkotmányos intézményrendszer megújítása ciklusonként százmilliárd forintos megtakarítást eredményez.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×