Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.44
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Nyolcvanöt millióval kevesebbet kap a Nemzeti Színház

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 85 millió forinttal csökkentette a Nemzeti Színház ez évi költségvetését. Emellett a ferencvárosi önkormányzat 103 millió forintot követel az intézménytől építményadó-hátralék miatt. A színházban eközben elbocsátásokról beszélnek.

Az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak figyelembe kell vennie a költségvetési szervek közalkalmazottait érintő 13. havi munkabér fizetésének korlátozását az ez évi egyedi támogatási összegek kialakításánál. Ez hatással van a közhasznú és gazdasági társaságokra is - áll a tárca indoklásában.

Emiatt 85 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat idén a Nemzeti Színház. A kulturális intézmény gazdasági igazgatója az Index.hu hírportálnak elmondta: a minisztérium az igazgatói posztért kiírt tavalyi pályázatban három évre vállalta a Nemzeti költségvetésének 1,7 milliárdos szinten tartását. Ez Hegedűs Judit elmondása szerint rögtön az első évben 1,615 milliárd forintra csökkent.

A Nemzeti Színháznál most vizsgálják, hogyan hidalják át a havi 7 millió forint kiesését.
A gazdasági igazgató szerint a már meglévő terveken kell változtatni, ugyanis a tárca csak január 6-án, egy e-mailben jelezte a támogatás csökkenését.

A lehetőségek között néhány ember elküldése mellett felmerülhet egyes tervezett programok elmaradása, néhány bemutató előtt álló darab költségének lecsökkentése, de veszélybe került a nemzetközi színházi találkozó vagy a képzőművészeti projekt is.

A Nemzeti Színházat emellett újra fenyegeti a ferencvárosi önkormányzat is, amelyik 2007 óta küzd azért, hogy az állami intézmény is fizesse be az átadása óta keletkezett iparűzési adót. Ez 103 millió forintot jelent.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Erős harmadik negyedévet zárt a Magyar Telekom, a bevételek másfél éve nem látott mértékben nőttek és az EBITDA is érdemben emelkedett az előző év azonos negyedévéhez képest. A számokat továbbra is a távközlési szolgáltatások stabil bővülése, a júliusi díjkorrekció hatása, valamint az IT-bevételek megugrása támogatta. Közben az ügyféloldalon folytatódott a növekedés: egyre több az optikai szélessávú és IPTV-előfizető, a mobiladat-felhasználás pedig továbbra is látványosan emelkedik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×