Infostart.hu
eur:
362.82
usd:
322.21
bux:
148012.61
2026. november 4. szerda Károly

Nő a magyar EP-képviselők fizetése, de nem mi álljuk

Jelentősen megnő ősztől a magyar európai parlamenti képviselők fizetése a júniusi választásokat követően: a mostani 4200 euróról mintegy 7500 euróra, azaz kétmillió forintra. Az EP egy korábbi döntése értelmében a képviselők már nem a küldő országtól, hanem Brüsszeltől kapják majd a járandóságukat, és nem lesznek eltérések az egyes tagállamok képviselői között.

Megnő ősztől a magyar európai parlamenti képviselők fizetése: a testület az európai bírók fizetésének egyharmadát jelölte meg a díjazás összegeként, ami 7500 eurót jelent havonta.

Mint Fazakas Szabolcs, az Európai Parlament költségvetési bizottságának szocialista tagja kifejtette, a magyar országgyűlési képviselők díjához igazított európai díjat, 4200 eurót kaptak korábban, amihez nyelvpótlék járt, és így a 2004 óta csatlakozott tagországok képviselőinek "középmezőnyében" foglaltak helyet, a nyugatiakat is beszámítva viszont az alsó harmadban voltak. Az összeg után, ami a magyar államigazgatási fizetésnek felelt meg, itthon adóztak.

Fazekas Szabolcs elmondta, "jól megvoltak" ezzel az összeggel a magyar képviselők, de ezen változtatni kellett, hogy a képviselők a jövőben ne egymás fizetésével legyenek elfoglalva. Ráadásul eddig hazájuktól, ezentúl viszont az Európai Uniótól kapják a fizetést, így a magyar költségvetés évi ötszázmillió forintos tehertől szabadul meg.

Az új fizetési javaslatot azért fogadtuk el, mert dolgozni járunk az Európai Parlamentbe, függetlenül attól, hogy hány euró a fizetésünk - mondta Fazekas Szabolcs.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×