Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
322.15
bux:
147895.79
2026. november 4. szerda Károly

Megváltozik a rezidensképzés

Tavaszra kész lesz az a kormányrendelet, amely megváltoztatja a rezidensképzés szabályait úgy, hogy emellett az orvoshiányon is enyhít - értesült az InfoRádió. Az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint a jövő tanévtől a rezidensek már a képzésük teljes ideje alatt kórházakban dolgozhatnának. Így akarják álláshoz juttatni, egyúttal itthon tartani őket.

A kormány régóta tárgyal a rezidensekkel egy olyan képzési rendszerről, amellyel mindkét fél jól jár: a rezidensek a 6-7 évig tartó tanulás után nem maradnak állás nélkül, a kormány pedig itthon tartja a magyar gyógyítókat, egyúttal megoldja az orvoshiányt.

Most úgy tűnik, hogy lesz megállapodás a felek között. Az InfoRádió úgy tudja, hogy tavaszra hatályba léphet a kormányrendelet, amely szerint a következő tanévtől a rezidensek a képzési idejük alatt elhelyezkedhetnek a kórházakban, így nem kell megvárniuk, amíg megkapják a bizonyítványt.

Munkát már most is vállalhatnak ugyan a tanulási időszak egy részében, de a tervek szerint a jövőben ez a teljes időszakra igaz lenne vagy tovább is érvényes maradna a szerződésük. Nem állna elő olyan probléma, mint most sokakkal, hogy a képzés befejeztével nem tudnak az oktatóintézmény kórházaiban vagy környezetében maradni munka hiányában.

Az egészségügyi intézmények pályázatot írnak ki az állásokra. A tervek szerint az állam támogatja majd e kórházakat, az InfoRádió értesülései szerint a változtatásra 8 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésből.

Úgy tudjuk, jelenleg abban nincs egyezség, hogy a rezidensképzés ideje alatt hány évet dolgozzanak szerződéses viszonyban az adott kórházban. Az egészségügyi tárca tisztában van azzal, hogy a rezidensképzés átalakítása még kevés az orvosok itthon tartásához, biztosítani kell a kórházi tárgyi feltételeket, kiszámíthatóbbá kell tenni a munkát, és emelni a béreket. Információink szerint a Minisztérium 5 éven belül szeretné elérni, hogy az orvosi bérek elérjék az uniós átlag 60 százalékát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×