Infostart.hu
eur:
359.74
usd:
309.38
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Gyenesei belefogna az önkormányzati rendszer átalakításába

Nekilátna az önkormányzati rendszer átalakításának Gyenesei István szakminiszter, az erről szóló javaslatot rövidesen leteszi a kormányfő asztalára. A miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elmondta azt is, hogy a közszolgálatban dolgozók bérmegállapodása 55 milliárd forintos többletet hoz az önkormányzati szférának.

Januárra készíti el az önkormányzati minisztérium az önkormányzati reform legújabb tervezetét - mondta Gyenesei István szakminiszter.

Az önkormányzati rendszer sürgető megújítása nem történhet meg széleskörű társadalmi támogatottság és politikai konszenzus nélkül. Arra törekszünk, hogy az ehhez szükséges alapanyagot egy megújított, felújított, felfrissített átalakítási programot január első dekádjában a miniszterelnök úr asztalára letegyük - tette hozzá a tárcavezető.

Gyenesei István úgy fogalmazott: a lépéseket "akkor is meg kell tennünk, ha erre nincsen esély, vagy nem kapjuk meg a támogatást".

A miniszter elmondta azt is, hogy a 3.175 települési önkormányzat jövőre mintegy 1.345 milliárd forintot kap a költségvetésből, ez az idei évhez képest 7,5 százalékos növekedést jelent.

Hozzátette: az önkormányzati területen dolgozó 370 ezer közalkalmazott és 42 ezer köztisztviselő számára 55 milliárd forintos többletet hoz a péntek reggel bejelentett megállapodás, ami a 13. havi bérek kompenzálásaként a juttatások havi elosztásának mértékét és módját rögzíti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

A dalok élni akarnak – Presser Gábor az Arénában

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×