Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.64
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

A többség felvette a munkát Ferihegyen

Csaknem zavartalan a közlekedés Ferihegyen szerdán, a korábbi napoknál jóval többen, 299 munkavállalóból 200-zan vették fel a munkát, járatokat a sztrájk miatt már nem töröltek, a gépek kisebb késésekkel indulnak, a felek folytatják az egyeztetést.

Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője elmondta: lényegesen javult a forgalmi helyzet a repülőtéren, bár egyelőre még mindig a 2B terminálon keresztül bonyolódik a forgalom, de nagyobb késések nélkül.

A műszaki irányító központban például, amely különösen fontos a repülőtér üzemeltetésében, a dolgozók 100 százaléka felvette a munkát. Más területeken olyanok is munkára jelentkeztek, akiknek egyébként szabadnapjuk lett volna. Ennek köszönhetően a korábbinál lényegesen több ellenőrző-áteresztő pontot nyitottak meg.

Görögök segítenek


Az utasbiztonsági területen kedd óta dolgoznak együtt a görög és a magyar munkavállalók, tevékenységük ellen a helyszíni ellenőrzés után nem emelt kifogást az Országos Munkaügyi Felügyelőség. A görög repülőtéri szakemberek vegyes csoportokban, magyar kollégáik felügyelete mellett folytatják a munkát.

A Budapest Airport kedden éjszaka eljuttatta aláírásra kész megállapodási tervezetét a sztrájkoló szakszervezeteknek, és valamennyi munkavállalónak is, a szóvivő szerint ennek is köszönhető a sztrájk alacsonyabb támogatottsága. Hozzátette: a munkavállalók a "lábukkal már szavaztak" a munkáltató ajánlatáról.

Elítélik a sztrájktörést

Nemzetközi szakszervezetek és a hat legnagyobb szakszervezeti konföderáció is tiltakozott azonban a munkáltató magatartása és a görög szakemberek foglalkozatása ellen, egyben szolidaritást vállaltak a ferihegyi sztrájkolókkal.

Ferihegyen a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ), valamint a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) hirdetett határozatlan idejű sztrájkot december 10-től, miután nem született megállapodás a munkáltatóval folytatott tárgyalásokon. Az érdekképviseletek egyebek mellett új kollektív szerződés megkötését, a túlórák visszamenőleges kifizetését, a BA átalakításának felfüggesztését és a kiszervezések leállítását, valamint a létszám megtartását követelik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Könnyen lehet, hogy az emberiség jobban járt volna, ha soha nem fejleszti ki a mesterséges intelligenciát – figyelmeztetett Geoffrey Hinton, a terület egyik úttörője. A Nobel-díjas tudós szerint a technológia már idén vagy jövőre olyan súlyos, a csernobili katasztrófához mérhető incidenst idézhet elő, amely átmenetileg megbéníthatja a pénzügyi szektort vagy az energiaellátást. Hinton élesen bírálta a meghatározó technológiai óriásvállalatok vezetőit is, akik szerinte a profit érdekében tudatosan figyelmen kívül hagyják a biztonsági kockázatokat - írta a The Guardian.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×