Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
324.27
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Szerdán is lesz vasutassztrájk - a nap legfontosabb hírei

Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV-társaságok tárgyaló delegációja között a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről, továbbá a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetést szerda reggel folytatják.

Kedden is bizonytalan volt a vasúti menetrend: délelőtt a vonatok 64 százaléka közlekedett csak a sztrájk miatt - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A közlemény szerint a MÁV Zrt. pályavasútnál 4; a MÁV-START Zrt.-nél 27 százalékos a sztrájkolók aránya. A mozdonyvezetők nem csatlakoztak a demonstrációhoz. A VDSZSZ elnöke azt mondta: továbbra sem tartják irreálisnak követeléseiket, ezért 10 százalékos többlet béremelést kérnek a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak, emellett pedig 250 ezer forintot valamennyi vasutas számára a MÁV Cargo privatizációs bevételéből. Gaskó István hozzátette: a karácsonyi ünnepek idején nem akarnak kellemetlenséget okozni az utasoknak, de azt nem tudta megmondani, hogy a munkabeszüntetés meddig tarthat.

Ferihegyen a megoldás felé haladnak a tárgyalások

Pozitívan értékelik a munkáltatóval folytatott tárgyalásokat a ferihegyi sztrájkot hirdető szakszervezetek. Kovács Zoltán, a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének elnöke a tárgyalás szünetében azt mondta: olyan javaslatot készítettek, amelyet a Budapest Airport akár azonnal aláírhat, így a sztrájk is véget érhet. A munkabeszüntetés ellenére ma már zavartalan volt a forgalom Ferihegyen.

Csütörtöki BKV-sztrájk: 1300 buszt érint

Várhatóan mintegy 1300 buszt érint majd a csütörtökre tervezett félnapos BKV-sztrájk - közölte a sztrájkbizottság szóvivője. Nemes Gábor elmondta: a közlekedési társaság teljesítményének mintegy 45 százalékát adják a buszok. A HÉV és a metróvonalakon egyáltalán nem lesz sztrájk, és várhatóan a villamosok valamint a trolik is menetrend szerint járnak majd.

Tilos Magyarországon az ír sertéshús forgalmazása

Megtiltotta valamennyi írországi eredetű, szeptember 1. és december 3. közötti vágásból származó sertéshús- és zsír forgalmazását az országos főállatorvos. Süth Miklós az érintett húsok megsemmisítését is elrendelte, de az azokból készült termékeket csak azután kell visszahívni, ha a megengedettnél nagyobb mértékű dioxint tartalmaznak.

Szili: Rendhagyó volt az idei év

Rendhagyónak nevezte az idei évet az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin évértékelő tájékoztatóján úgy fogalmazott: a kisebbségi kormányzásnak jótékony hatása is volt, mert sokkal több egyeztetés és kompromisszum-keresés előzte meg a döntéseket. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: a kisebbségi kormányzás nem okozott törést a parlament munkájában.

Bővülne a PSZÁF jogköre

A betétesek védelme érdekében bővítené a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jogkörét a kormány - jelentette be a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc, miután a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyi felügyelet vezetőivel találkozott, azt mondta: az erre vonatkozó törvénymódosító javaslatot a tervek szerint még az idén benyújtják az Országgyűlésnek.
Orbán: Politikai változás nélkül a jövő év is nehéz lesz

A Fidesz elnöke szerint politikai változás nélkül az ideihez hasonlóan nehéz lesz a jövő év is. Orbán Viktor erről a honlapján található videointerjúban beszélt. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: Magyarországon ma gazdasági elnyomás van, a vállalkozó szellemű emberek elé akadályokat gördítenek, a kormány pedig semmi mást nem csinál, mint ellenőriz az adóhivatalokon, a titkosszolgálatokon és a bürokrácián keresztül.

Az APEH szolgáltató hatóság akar lenni

A szolgáltató adóhatóság megteremtését nevezte a szervezet középtávú, 2012-ig összeállított terve központi pontjának az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke. Szikora János azt mondta: a hatóság szeretne ügyfélbarát, szolgáltató hivatallá válni, amelynek célja az önadózás megkönnyítése. Hangsúlyozta: az APEH alapvető feladata továbbra is az államháztartás bevételeinek beszedése, aminek érdekében fel kell lépnie.

A diákhitel kamata 11 százalékra nő

Évi 11 százalék lesz a diákhitel kamata az első félévben - közölte a Diákhitel Központ Igazgatósága, amely pénzpiaci folyamatokkal indokolta döntését. A tájékoztatás szerint a kamat változása nem növeli a havi törlesztőrészlet összegét.

Demszky szerint felértékelődik a vállalkozásfejlesztés

Mérsékeltebb gazdasági növekedésre és a vállalkozásfejlesztés szerepének felértékelődésére számít a következő években Budapesten a főpolgármester. Demszky Gábor egy gazdaságfejlesztési konferencián azt mondta: főként a pénzügyi válság miatt a főváros dinamizmusa elmarad az előző években megszokottól.

Kampány a filmek illegális terjesztése ellen

Kampányt hirdetett a magyar filmek illegális terjesztése ellen a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület. Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos, a testület elnöke, az InfoRádióban elmondta: azért tartják szükségesnek a figyelemfelkeltést, mert tavaly hatmilliárd forint veszteség érte a magyar filmipart az illegális letöltések miatt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×