eur:
388.72
usd:
361.75
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Nincs megállapodás, folytatódik a vasutassztrájk

Nincs egyezség a vasúti sztrájkolók és a MÁV között sem a követelésekről, sem az elégséges szolgáltatások mértékéről, így folytatódik a vasutasok sztrájkja - nyilatkozta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az InfoRádiónak. Már fogad és indít is járatokat a Keleti pályaudvar, mint ahogy a Nyugati is, a Déli pályaudvar azonban továbbra sem kapcsolódik be a vasúti közlekedésbe. A minisztérium nem akar a felek vitájába beavatkozni.

Nem egyezett meg a MÁV vezetése és a VDSZSZ a szerda délutáni zártkörű megbeszélésén sem a követelésekről, sem az elégséges szolgáltatások mértékéről, ezért tovább folytatódik a vasutasok sztrájkja, de nem tudni, meddig. Ennek oka, hogy a vállalat a jövő évi menetrendváltozásokra hivatkozva több járatot szeretett volna az elégséges szolgáltatások közé bevenni, mint amennyit a sztrájkolók elfogadtak volna - mondta az InfoRádiónak Gaskó István, a szakszervezet elnöke a tárgyalásról távozóban.

A VDSZSZ elnöke elmondta azt is: a munkabeszüntetés ideje alatt a vonatok tíz százaléka közlekedett, de az elégséges szolgáltatásról sem sikerült megállapodniuk. A felelősség a MÁV-ot terheli - tette hozzá az elnök.

Legközelebb kedd reggel negyed kilenckor ül tárgyalóasztalhoz a MÁV és a VDSZSZ.

Korábban Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy tarthatatlan a hivatalos menetrend a vasutasok második napja tartó sztrájkja miatt. Hozzátette azonban, hogy a legtöbb vonalon már járnak a vonatok, csak nem menetrendszerűen.

A menetrendben szereplő 915 vonatból 582 közlekedett, 23 részleges útvonalon járt, 333 vonat pedig kimaradt hétfőn 6 és 12 óra között - ismertette a MÁV Zrt. a vasutassztrájk következtében kialakult közlekedés adatait közleményben az MTI-vel.

A kalauzok sem dolgoznak

Sok helyen a jegyvizsgálók sztrájkja akadályozza a közlekedést, mint azt a szóvivő elmondta, a biztonsági előírások nem teszik lehetővé, hogy a vonatok elinduljanak a jegykezelők nélkül. Rámutatott: a forgalomirányítás területén dolgozó háromezer emberből 398-an sztrájkolnak, ám már ennyien is meg tudják akasztani a közlekedést.

Budapesten a Déli pályaudvaron a forgalomirányító és a tolatási műveletekben dolgozók munkabeszüntetése miatt továbbra sincs vonatközlekedés, a vonatok a Kelenföldi pályaudvarra érkeznek, és onnan indulnak. Változás, hogy a Keleti pályaudvarra érkeznek vonatok Hatvan felől, Újszász felől és a győri térségből is, s ezek a járatok el is indulnak a Keletiből.

Itt-ott közlekednek

A Nyugati pályaudvar fogad és indít vonatokat, Vác felé például óránként, az esztergomi vonatok is közlekednek, Veresegyház térségében viszont sztrájkolnak. Székesfehérváron, Pusztaszabolcson és Szolnokon nem sztrájkolnak.

Továbbra sem járnak a vonatok Budapest és Vác között, valamint Tatabánya és Oroszlány között. Szintén áll a forgalom az Aszód-Balassagyarmat vonalon. Nem járnak a vonatok a Nyíregyháza-Vásárosnamény vonalon sem, mint ahogy Füzesabonyból sem lehet eljutni vasúton Egerbe, onnan pedig tovább Szilvásváradra és Putnokra.

Kelet-Magyarországon minden állomás fogad és indít átmenő vonatokat, de a kocsivizsgálók sztrájkja miatt - ingavonatok és motorkocsik kivételével - vonatot visszafordítani, új vonatot indítani csak Szolnok és Záhony állomásról lehet. Nem járnak az InterCity vonatok és a gyorsvonatok sem, az induló járatok pedig minden megállóhelyen megállnak.

Miskolcon majdnem minden áll


Továbbra is állnak a vonatok Miskolcon, időnként egy-két motorvonat hagyja el a Tiszai pályaudvart, de más vasúti közlekedés nincs - mondta Cseh Béla Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet területi vezető ügyvivője. Szerencs térségében a szolgálatra jelentkezők szintén beszüntették a munkát, így Sátoraljaújhely felé már a BZ-motorvonatok sem közlekednek.

Cseh megjegyezte: ha a munkáltató továbbra is megpróbálja leváltani a sztrájkolókat, a BZ-motorvonatok sem fognak járni, mint például Hidasnémeti, vagy Sátoraljaújhely környékén. Azt mondta, felháborítónak tartják, hogy a MÁV nyilatkozatai szerint óránként közlekednek személyvonatok, ezzel a téves információval pedig félrevezetik az utasokat.

Szolnokon teljes a sztrájk

Teljes a sztrájk hétfő este is a szegedi nagyállomáson, a pályaudvar nem fogad és nem indít vonatokat - közölte Veréb Olga, a VDSZSZ helyi vezetője.

Mező István, a Tisza Volán közszolgálati divízióigazgatója elmondta, hétfőn minden Budapestre induló járat mellé beállítottak plusz egy mentesítő buszt, amelyek szinte kivétel nélkül tele voltak, csak úgy, mint a Szegedre visszafelé közlekedő járművek. A cég ideiglenesen elfogadja a vasúti bérleteket és arcképes igazolványokat.
Szombathelyen eddig sikeres volt a sztrájk, a nap során csak egy-két vonat indult el, amelynek azonban nem értek célba - mondta Fábián Kálmán, a VDSZSZ területi vezetője az esti műszakváltás előtt. Danka Lajos, a MÁV Zrt. szombathelyi területi képviseletének vezetője elmondta: teljesen kiszámíthatatlanná vált területükön a vonatközlekedés.

A Dél-Dunántúlon is állnak a vonatok


Egyelőre nem várható javulás a Dél-Dunántúl vasúti forgalmi helyzetében - mondta Melisek János, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete területi ügyvivője. Pécsről mindössze két vonat indult el Budapest irányába a jegyvizsgálók munkabeszüntetése miatt, Kaposvárról pedig egy sem a váltókezelők, tolatásvezetők és gépkísérők sztrájkba lépése okán.

Hozzátette: szünetel a vonatközlekedés a Kaposvár-Fonyód és a Somogyszob-Balatonszentgyörgy vonalon is. Az ügyvivő véleménye szerint mivel a munkáltatóval folyatott egyeztetéseken nem közeledtek az álláspontok, a helyzet reggelre sem lesz jobb a Baranya, Somogy, Tolna megye alkotta régióban.

Pénz és szolidaritás

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete vasárnap éjféltől indított sztrájkot, amelyet még aznap délután hat órakor országossá bővített. A vasutasok célja, hogy fejenként 250 ezer forintot kapjanak a MÁV Cargo privatizációjának bevételéből, valamint 10 százalékos béremeléshez jussanak a vasúttársaságból kiszervezett cégek alkalmazottai. Emellett azt követelik, hogy a MÁV függessze fel a december 14-én életbe léptetett menetrendet, amelynek megfelelően a sztrájk miatt még nem közlekedtek a vonatok.

A minisztériumnak a törvények nem teszik lehető, hogy bármilyen formában nyomást gyakoroljon a sztrájkolókra, egy fontos feladata van, a közlekedés biztonságának ellenőrzése és fenntartása - mondta Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter hétfőn az MTI-nek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×