Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.36
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Még fontolgatják a Balaton világörökségi címét

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal készíti a világörökségi törvény tervezetét, amely lehetővé teszi, hogy a világörökségi cím birtokosai állami támogatásban részesüljenek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a hivatal elnöke. Mezős Tamás közölte: 5-7 éves előkészítő munka után dönti majd el a hatóság, jelöli-e a Balatont a világörökségi címre.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal készíti a világörökségi törvény tervezetét, és ha ezt jövő tavasszal elfogadja a parlament, azzal lehetővé válik, hogy a világörökségi cím birtokosai állami támogatásban részesüljenek az UNESCO által is elismert értékek fenntartásához - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mezős Tamás.

A hivatal elnöke úgy vélekedett: a világörökségi cím birtoklása miatt nem éri hátrány a településéket. Október elején néhány Tokaj környéki település még azt fontolgatta, hogy visszaadja a 2002-ben kapott világörökségi címet, arra hivatkozva, hogy az gátolja a fejlesztéseket, beruházásokat. Akkor Tállya polgármestere, Osika József azt mondta az InfoRádióban: a címnek egyelőre csak a kedvezőtlen hatásait érzékelik, a cím miatt elveszítik a befektetőket, miközben a térségben sorra szűnnek meg a munkahelyek.

Mezős Tamás kiemelte: a cél az, hogy a keleti országrészben is tudjanak területeket biztosítani az iparfejlesztés számára, és Tokaj környékére is olyan iparág érkezzen, amely sok embert foglalkoztat, és egyúttal a természethez közeli, azt elfogadó termelési mód létesül.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke beszélt arról is, hogy 5-7 éves előkészítő munka után dönti majd el a hatóság, jelöli-e a Balatont a világörökségi címre. Mezős Tamás szerint a Balaton méltó lehet a címre, a tó nyújtotta nyári lehetőségek mellett ugyanis számos egyedülálló régészeti és domborzati különlegesség is része a tájnak.

Az előkészítés során fel kell sorolni azokat a természeti és kulturális értékeket, amelyek miatt a Balaton térsége különbözik, és igazolják, hogy ez egy olyan intenzív területe az országnak, ami méltóvá teszi, hogy kiemelkedjen Európában is - fejtette ki.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×