Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
311.85
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Idén százezrekkel olcsóbban vehet autót

Több százezer forintot vagy akár milliós nagyságrendben is meg lehet spórolni, amennyiben, a szükséges fedezet birtokában, a jövőre tervezett autóvásárlást valaki erre az évre hozza előre. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a válság hatásai a magyar piacon jövőre lesznek érzékelhetőek, növekedésre csak 2010 második felében lehet számítani.

Ebben az évben még olyan kondíciókkal lehet autót vásárolni, amilyenekkel sokáig nem lehet majd autóhoz jutni, így akinek megvan a szükséges fedezete, jobban jár, ha előre hozza a járművásárlást, mintha jövő tavaszra halasztaná - közölte az InfoRádióval a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Gablini Gábor kifejtette: nagy többletkészletek vannak, és azoknak a járműveknek nagy részét még 240 forintos euróárfolyammal hozták be az országba, így egy jó finanszírozási formát választva jelentős összeg megtakarítható.

Az európai trendekhez képest a magyar autópiac jól teljesít - emelte ki a szervezet elnöke. Gablini Gábor mindezt azzal támasztotta alá, hogy novemberig a tavalyi esztendőhöz képest 8,3 százalékkal csökkent az értékesítés, miközben Nyugat Európa legtöbb országában 10 százalék feletti, és nem ritka a 30-40 százalékos visszaesés sem.

A magyar piacon egy egészségesebb struktúra alakult ki, hiszen döntően azok a cégek és személyek vesznek autót, akik ténylegesen rendelkeznek a fedezettel - mondta Gablini Gábor.

A szakma szerint a válság hatásai jövőre lesznek érezhetőek, és az idei 170 ezerről 150 ezerre fog csökkeni a személy- és haszonjárművek eladása - közölte a szervezet elnöke. Hozzátette: a várakozások szerint 2009 lesz a mélypont, majd 2010 második felétől növekedést várnak.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×