Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
322.71
bux:
148434.38
2026. november 4. szerda Károly

Miniszterelnöki megbízottá nevezték ki a volt fideszes képviselőt

A gazdaságélénkítő csomag társadalmi egyeztetésének támogatásáért felelős miniszterelnöki megbízottá nevezi ki Császár Antal független országgyűlési képviselőt Gyurcsány Ferenc - közölte a Kormányszóvivői Iroda.

A tájékoztatás szerint a Vállalkozók Pártja Egyesület elnöke aktívan részt vállal a kormány válságkezelő programjának társadalmi vitájában, és javaslataival segíti annak eredményességét.

Császár Antal - aki korábban a Fidesz padsoraiban ült -, kedden a szocialistákkal, a szabad demokratákkal, valamint több független képviselővel együtt megszavazta a költségvetés fő számait.

A képviselő október 27-én lépett ki az ellenzéki frakcióból. A politikus akkor azt mondta: továbbra is ellenzéki képviselőként akar politizálni. Hangsúlyozta: azért döntött úgy, hogy függetlenként folytatja a parlamenti munkát, mert az általa vezetett Vállalkozók Pártja - amelyet tavaly egyesületté minősített vissza a bíróság - nem kapta meg a Fidesztől az ígért részesedést az állami támogatásból.

A fideszes Szatmáry Kristóf szerint - aki a politikussal együtt szintén a Vállalkozók Pártja tagjaként került fel a Fidesz listájára és jutott be a Parlamentbe - Császár Antal elárulta a vállalkozókat.

A képviselő korábban, még fideszesként 50 ezer forintos büntetést kapott a képviselőcsoporttól, mert több interpellációnál nem szavazott, így hozzásegítette a kormányoldalt azok elfogadásához.

A politikus 1958. október 11-én Putnokon született. Géplakatosnak tanult a Miskolci Zalka Máté Gépipari Szakközépiskolában. 1978-ban leérettségizett, 1979-ben gépésztechnikusi vizsgát tett.

Ezután, mint gépkarbantartó dolgozott a Feketevölgyi bányaüzemnél a vállalkozása kezdetéig. 1993-ban szeszfőzdevezetői képesítést szerzett Gödöllőn. Majd ez évtől egyéni vállalkozóként dolgozik, mint pálinka bérfőző a Tarcal Külterületi Szeszfőzdében.

1998-tól belépett a Vállalkozók Pártjába. 1999-ben a megyei szervezet elnöke és Országos elnökségi tag volt. 2002. február 16-án megválasztották a párt országos elnökének.

2006. május 30-tól az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának tagja.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×