Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
324.42
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Mégis kap állami többlettámogatást a BKV

Mégis kap többlettámogatást a BKV az államtól. A Népszabadság úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hagyó Miklós szocialista városüzemeltetési főpolgármester-helyettes az elmúlt napokban többször is egyeztetett.

A tárgyalások eredményeként Hagyó Miklós országgyűlési képviselőként olyan módosító indítványt nyújtott be a 2009-es költségvetés tervezetéhez, amely szerint a BKV javára csoportosítanának át több mint 30 milliárd forintot a helyközi közlekedés, azaz a MÁV rovására.

A tárgyalások nyilvánosságra kerülése azért meglepő, mert tegnap a Pénzügyminisztérium szóvivője kategorikusan cáfolta, hogy a kormány megsegítené a közlekedési céget. Pichler Ferenc úgy fogalmazott: a kabinet álláspontja szerint a céget a BKV tulajdonosának, a Fővárosi Önkormányzatnak kell finanszíroznia.

A közlekedési vállalat jelenleg több mint 80 milliárd forint adósságot görget maga előtt, az idén 20 milliárdos veszteséggel számol. A BKV évente 130 milliárd forintból gazdálkodik, ennek a felét fizetik a jegyek és bérletek megvásárlásával az utasok, az állam tömegközlekedési normatíva címén nagyjából évi 30 milliárdot ad a cégnek.

A tulajdonos főváros évek óta csak a nagyobb fejlesztésekre ad pénzt; a működésre egyetlen fillért sem utal át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×