Infostart.hu
eur:
362.82
usd:
322.92
bux:
148119.59
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány: véget kell vetni a belpolitikai háborúskodásnak

Gyurcsány Ferenc szerint itt az ideje véget vetni a 2006 óta tartó belpolitikai háborúskodásnak. A miniszterelnök a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón ezt az ország előtt álló súlyos gazdasági kihívással indokolta, illetve azzal, hogy a keddi parlamenti szavazáson nyilvánvalóvá vált: ez a kormány 2010-ig a helyén marad.

A kormányfő hangsúlyozta: egyre több a bizonyíték arra, hogy a következő időszakban Magyarország az elmúlt néhány évtized legsúlyosabb gazdasági kihívásával néz szembe, ami nem válogat bal és jobboldali emberek vagy cégek között. Ha az ország sikeres akar lenni, nem fordíthatja energiáját arra, hogy a két oldal egymást próbálja legyőzni - hangoztatta.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy miután kedden a parlament elfogadta a költségvetés fő számait, egyértelművé vált: ez a kormány 2010-ig tenni fogja a dolgát. Gyurcsány Ferenc azt mondta, a következő másfél évben változásokat kezdeményeznek azokon a területeken, amelyekhez sikerül elégséges társadalmi támogatást szerezni.

A reformlépésekre példaként említette az önkormányzati és az adórendszer átalakítását, a kisebb parlament megteremtését, a választójogi törvény és a pártfinanszírozás átalakítását.

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×