Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
324.73
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Nemzeti csúcs: az állam feladata a pénzügyi biztonság megteremtése

Volt jegybankelnökök a gazdasági növekedés és a versenyképesség javítása érdekében a költségvetési kiadások lefaragása mellett adó- és járulékcsökkentést szorgalmaztak a szombati nemzeti csúcson. Az állami számvevőszék elnöke szerint az állam legfontosabb feladata a biztonság megteremtése.

Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke szerint az állam legfontosabb feladata a biztonság megteremtése. Mint mondta: hiteltelen és értelmét veszti mindaz, amit ma teszünk, ha lemondunk a hosszú távú gondolkodásról. Kovács Árpád a nemzeti csúcson elmondott beszédében a közpénzügyi szabályozás megalkotását sürgette.

Bod Péter Ákos korábbi jegybank elnök szerint a jelenlegi válság rávilágít arra, hogy milyen keveset tanult az ország a múlt tapasztalataiból, a tanulság pedig az, hogy nem lehet jóléti fordulatot hitelből csinálni.

Surányi György volt jegybank elnök szerint vannak pillanatok, amikor higgadt, határozott, széles összefogáson alapuló döntések kellenek, ez a mostani pedig egy ilyen pillanat. Szerinte egyelőre csupán a tőkepiacok válságát látni, de messze vagyunk még attól, hogy ennek reálgazdasági következményeit érzékelni lehetne.

Surányi György szerint a válságot az okozta, hogy az elmúlt 10-15 évben rendkívül laza jövedelmi és fiskális politika folyt a világ számos országában, többek között az USA-ban és Nagy-Britanniában. Magyarországon 2001-től volt tapasztalható felelőtlen osztogatáson alapuló gazdaságpolitika. Surányi György épp ezért nem ért egyet azzal, hogy a válság miatt félre kell tenni mindent, és csupán a költségvetés kiegyensúlyozására kell törekedni.

Szerinte hozzá kell nyúlni a költségvetési kiadásokhoz, ezzel megteremteni a fedezetét az adó és járulékrendszer olyan átalakításának, amely a növekedést szolgálja. Hozzátette: mindez a következő 1-1,5 évben az ország minden lakójától komoly anyagi áldozatot fog követelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×