Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.46
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Surányi szerint mély válságba viszi a kormány az országot

A gazdasági növekedés és a versenyképesség javítása érdekében a költségvetési kiadások lefaragása mellett adó- és járulékcsökkentést szorgalmaztak a korábbi jegybankelnökök a nemzeti csúcson.

Surányi György arról beszélt, hogy nem lehet csak a költségvetés kiegyensúlyozására alapozni. Figyelembe kell venni, hogy Magyarország legfőbb exportpiacai recesszió előtt állnak, a kamatkockázati prémiumok emelkednek, az elérhető források szűkülnek. Ilyen körülmények között a költségvetés hiányát az eredeti programhoz képest tovább szűkíteni a "legjobb recept arra, hogy mi is az 1929-es gazdasági válságba kerüljünk" - fogalmazott a szakember, utalva a kormány deficitcsökkentő terveire.

A nemzeti bank volt elnöke ezzel szemben azt javasolta, hogy az eddigi tabukat félretéve, a költségvetési kiadások lefaragásával kell fedezetet teremteni az adó- és járulékcsökkentéshez. Hozzátette: az ilyen átalakítás a következő egy-másfél évben az ország minden polgárától komoly anyagi áldozatot követel.

Járai Zsigmond szerint az első és a legfontosabb feladat az ország finanszírozhatóságának megőrzése, a valutaválság elkerülése. Át kell csoportosítani a költségvetési kiadásokat, a magas állami kiadásokból pedig legalább a bruttó hazai termék évi 4-5 százalékát meg kell takarítani. Végre kell hajtani az elhalasztott reformokat, nem lehet arra hivatkozni, hogy válság van.

A szakember úgy vélte: súlyos következményei lehetnek annak, hogy sok éven át nőttek az állami kiadások és az államadósság, elmaradtak ugyanakkor a szükséges reformok. Ezért ma nincsenek tartalékok a negatív hatások kivédésére. Hozzátette: az elmúlt egy év gazdaságpolitikája megbukott, vele együtt a konvergenciaprogram is, amely a gazdaság erősítését és élénkítését mellőzte.

Járai Zsigmond a válság kezelésére eddig tett hazai lépéseket erőtlennek, elkésetteknek, gyakran szakszerűtlennek nevezte. Szerinte meg kell teremteni a gazdasági növekedés feltételeit, rövid távon a stabilizálás mellett pénzt kell pumpálni a gazdaságba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×