Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Összevontan jöhet létre a költségvetési hivatal és a tanács

Már jövőre 1,2 milliárd forintból gazdálkodhatna az MSZP és az MDF közös közpénzügyi módosító javaslatában szereplő költségvetési hivatal, amely mellett a fideszes kezdeményezésű háromfős költségvetési tanács is működne; ennek tagjai viszont díjazás nélkül látnák el munkájukat.

Az MSZP és az MDF pénteken nyújtott be közös módosító javaslatcsomagot az SZDSZ költségvetési kiadási plafontörvényéhez; a két frakció az indítványban azt is kezdeményezi, hogy egyszerre hozzák létre a Fidesz által javasolt költségvetési tanácsot és a közpénzügyi törvénycsomagban szereplő költségvetési hivatalt.

A hivatal feladatkörébe tartozna a többi között a költségvetési tervezéssel, előrejelzéssel és hatásvizsgálattal összefüggő módszertani ajánlások megfogalmazása. A szervezet emellett megbecsülné, hogy az Országgyűlés által tárgyalt törvényjavaslatoknak és módosító indítványoknak milyen költségvetési hatásai vannak.

Közben Fodor Gábor szabad demokrata pártelnök úgy nyilatkozott: az MSZP és az MDF közös módosító javaslata a költségvetési plafontörvény tervezetének éppen a lényegét húzná ki, ami elfogadhatatlan.

A Fidesz is azt közölte, hogy nem ért egyet az MSZP és az MDF módosító indítványával, egyben saját javaslatról számolt be. A legnagyobb ellenzéki párt elképzelése szerint a 2009-es költségvetés kiadási főösszege az ideihez képest legfeljebb a várható infláció és a várható bruttó hazai termék reálnövekedése felének együttes százalékos értékével növekedhetne.

Az eredeti SZDSZ-es javaslat azt mondja ki, hogy jövőre nem emelkedhet ez a főösszeg. (Az idei költségvetésben ez az érték 9.017 milliárd forint volt.)

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×