Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Veres János: 2009-ben 2 százalék alatt lesz a gazdasági növekedés

Jövőre két százalék alatti gazdasági növekedéssel számol a kormány - mondta Veres János pénzügyminiszter a költségvetési törvényjavaslat újratervezéséről az MSZP soron kívüli ülése után. Korábban a kormány 3 százalékos GDP-növekedést tervezett 2009-re, de a miniszter közölte, készítenek "egy abszolút pesszimista modellt" is arra az esetre, ha a növekedés a két százalékot sem érné el.

Arra a kérdésre, hogy csak a tartalékokból lehet-e csökkenteni az idei évre tervezett hiányt, Veres János azt mondta, hogy az nemcsak azokból, hanem az év hátralévő részére tervezett, de meg nem valósítandó kiadásokból is csökkenhető.

E tételekről konkrét példát nem mondott, mert nem született még ezekről döntés. "Szemben az ellenzéki állításaival, itt nem luxuskiadásokról van szó, hanem olyan kiadásokról, amelyek az államháztartás ez évi működése szempontjából és esetleg a jövő év megalapozása szempontjából fontosak lettek volna" - közölte.

Veres János szerint semmi sem tabu, és biztos lesznek olyan tételek, amelyeket az MSZP-nek is újra kell értelmezni.

Elmondta, hogy mindenképpen jobb lesz a 2008-as költségvetési hiány a várt 3,8 százaléknál. Ezt készítik elő a hétvégén is. Pénteken Gyurcsány Ferenc erre az évre 3,4 százalékos költségvetési hiánycélt jelölt meg az eredetileg kitűzött négy százalék helyett.

Arra a kérdésre, mit kell tennie, hogy csökkenjen a hiány 2009-ben, a pénzügyminiszter közölte, kiadásokat kell csökkenteni, de annak mértékét még nem tudta megmondani.

Október 20-ra készülhet el az új költségvetési törvényjavaslat, azaz amikorra a költségvetési expozét kell elmondani a parlamentben, kész lesznek azok a számítások, amelyek a módosításokat a benyújtott költségvetéshez képest tartalmazzák - közölte a miniszter.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megszólaltak a nagy láncok a december 24-i munkaszüneti nappal kapcsolatban

Megszólaltak a nagy láncok a december 24-i munkaszüneti nappal kapcsolatban

Az Országgyűlés 193 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött arról, hogy december 24-e minden üzletre kiterjedő munkaszüneti nap legyen. Az Országos Kereskedelmi Szövetség üdvözli a döntést, és úgy látja, hogy az általános boltzár nem okoz bevételkiesést, és nem rontja a karácsonyi forgalmat. A szervezet szerint a november eleji elfogadás elég időt hagy az átállásra és a vásárlók tájékoztatására. A kereskedelemben dolgozók így a családjukkal tölthetik a szentestét. A változással a 2026-os munkarendben eddig pihenőnapként szereplő december 24-ét nem kell ledolgozni december 12-én, szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×