Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.51
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Nem indít etikai vizsgálatot a Fidesz a bekiabáló politikus ellen

Nem lesz etikai vizsgálat a Fideszben Arnóth Sándor ellen, miután a politikus már lemondott képviselői mandátumáról parlamenti bekiabálása miatt - közölte Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A politikus hozzátette: az etikai bizottság legsúlyosabb döntése a frakcióból való kizárás lehetett volna.

Arnóth Sándor hétfőn mondott le mandátumáról, miután a parlamenti ülésteremben az adatgyűjtési üggyel kapcsolatban felszólaló Iváncsik Imrének, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárnak azt kiabálta be: "Lógni fogsz!".

Még mielőtt a politikus bejelentette lemondását, Répássy Róbert, az MTI-nek azt mondta: etikai vizsgálatot indítanak Arnóth Sándor ellen. A Fidesz frakcióigazgatója szerdán ugyanakkor közölte: a Fidesz-frakció etikai bizottsága elé állították volna Arnóth Sándort, ez azonban okafogyottá vált a politikus lemondásával.

Kedden az MSZP hajdú-bihari szervezete után a szocialisták püspökladányi elnöke és az SZDSZ megyei elnöksége is felszólította Arnóth Sándort, hogy teljesen vonuljon vissza a közéletből, és püspökladányi polgármesteri tisztségéből is, a politikus azonban közölte, a képviselői mandátumáról való lemondással az ügyet lezártnak tekinti, így az nem érinti polgármesteri és kistérségi munkáját.

Ugyanazon a napon két fideszes politikus, Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke és hajdú-bihari elnöke, Debrecen polgármestere és Rácz Róbert, a hajdú-bihari közgyűlés fideszes elnöke is kiállt Arnóth Sándor mellett. Kósa Lajos azt mondta, hogy a politikus "emelt fővel távozott", miután az egész parlamenttől elnézést kért, és azonnal lemondott mandátumáról.

A Fidesz alelnöke szerint több tucat politikus mondott már vállalhatatlan mondatokat, mint például azt, hogy "hazudtunk éjjel-nappal", de senkiben nem volt annyi tartás, mint Arnóth Sándorban.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×