Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Rendőrök, erdészek, polgárőrök a fatolvajok ellen

Rendőrök és erdészek közösen járőröznek az Egererdő Zrt. területén szeptembertől. A társaság így próbálja meg csökkenteni a falopások számát. A cég osztályvezetője szerint a legtöbb fát - évente mintegy négyezer köbmétert - Ózd környékéről viszik el.

A falopások száma szeptemberben és októberben növekedni fog - erre számít az Egererdő Zrt., amelynek erdészei a rendőrséggel és a polgárőrséggel együttműködve próbálják meg tetten érni a fatolvajokat.

A cég termelési osztályának vezetője szerint a falopás olyan társadalmi probléma, amely a vagyonbiztonság hiányával is összefügg, és amit egyedül az erdészek nem tudnak megoldani.

Urbán Pál elmondta: az Egererdő Zrt. kezelésében lévő 72 ezer hektárnyi állami erdőterületről több ezer kömbméter fát lopnak el. A legtöbb - évente mintegy 4 ezer köbméternyi - Ózd környékéről tűnik el.

A tolvajok leginkább a keményfát lopják, ám olyan fákat is tömegesen vágnak ki, amelyek szakszerűen kitermelve és értékesítve jóval többet érnének, mint a tűzifa - magyarázta az Egererdő Zrt. termelési osztályának vezetője.

Urbán Pál hozzátette, hogy nemcsak a lopás okoz kárt a társaságnak. Ha nem marad magszóró anyaállomány, mesterséges úton kell beavatkozni, ez pedig hatalmas többletköltséget jelent.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×