Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.37
bux:
145561.78
2026. november 2. hétfő Achilles

Fodor: hiú ábránd azt gondolni, hogy meg lehet osztani az SZDSZ-t

Helyenként éles vita folyt az SZDSZ csütörtöki kihelyezett frakcióülésén a Fejér megyei Velencén - értesült az MTI név szabad demokrata forrásokból. Fodor Gábor pártelnök szerint viszont hiú ábránd azt gondolni, hogy meg lehet osztani az SZDSZ-t.

Az MTI információi szerint a zártkörű megbeszélésen a frakciótagok egy része szóvá tette, hogy a párt ügyvivői testülete az ő megkérdezésük nélkül döntött a szakértői kormány ötletéről.

A felszólalók jelentős része a szakértői kormány felvetése ellen foglalt állást és élesen kritizálta a pártelnök utóbbi időben tett nyilatkozatait, amelyek véleményük szerint meggondolatlanok és követhetetlenek voltak. Emellett felvetették, hogy a jövőben a pártnak a tartalmi politizálást kell előtérbe helyeznie, és az ország egészét érintő fontos ügyekkel, például a gazdaság- és szociálpolitika kérdéseivel kell foglalkoznia.

A távirati irodának név nélkül nyilatkozó szabad demokrata források arról is beszéltek, hogy a frakcióülés résztvevői egyúttal megerősítették, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Megegyezés című megoldási javaslatát továbbra sem tekintik tárgyalási alapnak.

Fodor Gábor pártelnök csütörtökön este az MTI információira reagálva azt mondta, hogy "jó és hasznos vita" folyt a frakcióülésen. Elmondása szerint itt is, mint a viták során általában, sokféle álláspont elhangzik, és ezek közül néhányat kiemelni "színtiszta politikai manipuláció".

A délutáni megbeszélés alapján Fodor Gábor azt a következtetést vonta le, hogy megerősödött az SZDSZ egysége. Véleménye szerint ezért hiú ábránd azt gondolni, hogy meg lehet osztani az SZDSZ-t.

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Az újszülöttek RSV elleni széles körű immunizációja érdemben csökkenthetné a csecsemők kórházi kezeléseinek számát Európában – erre jutott az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) friss, több modellre épülő elemzése. A jelentés nem egyetlen ország adataiból indul ki, hanem az EU/EGT országaira készített forgatókönyveket hasonlít össze: azt vizsgálja, mekkora teher lenne megelőzhető, ha az újszülöttek vagy közvetlenül hosszú hatású monoklonális antitestet kapnának, vagy már a várandósság alatt, az anya oltásán keresztül jutnának védelemhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×