Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.3
bux:
145759.39
2026. november 2. hétfő Achilles

Eredmény nélkül ért véget az MSZP és az SZDSZ tárgyalása

Nyugodtnak és tárgyszerűnek nevezte a miniszterelnök az SZDSZ-szel folytatott tárgyalást, Gyurcsány Ferenc ugyanakkor nem tudott konkrét eredményről beszámolni. Az egyeztetést jövő héten folytatják. Fodor Gábor SZDSZ-elnök azt mondta: a szocialistákkal és az ellenzékkel is főképpen gazdaságpolitikai kérdésekről akarnak egyeztetni.

A megbeszélést követő sajtótájékoztatón a kormányfő közölte: nyugodt, tárgyszerű légkörben egyeztettek a korábbi koalíciós pártok, nem ismételték meg a korábban hangoztatott vádakat, és az SZDSZ sem vetette fel a szakértői kormány kérdését.

A szocialista és szabaddemokrata politikusok egyebek mellett gazdaságpolitikai, oktatási, valamint a nyugdíjrendszerrel és a demokratikus közélettel összefüggő témákat tekintettek át, de megállapodás nem született.

A tárgyalásokat várhatóan jövő héten folytatják - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

Fodor módosít

Az SZDSZ elnöke árnyalta Gyurcsány Ferenc állításait. Fodor Gábor kijelentette: a tárgyaláson szóba került a miniszterelnök Megegyezés című programja és a szakértői kormány kérdése is, bár valóban nem ezek alkották a megbeszélés fő vonulatát.

A liberális politikus hozzátette: látják a kormányfő programjának előnyeit, de továbbra is túl nagynak tartják az abban körvonalazott állami szerepvállalást.

Fodor Gábor hangsúlyozta: a jövő héten még inkább tartalmi kérdésekről kívánnak tárgyalni, előtérbe állítva a gazdaságpolitikai témákat. Ugyanerre törekednek majd az ellenzéki pártokkal folytatott megbeszéléseken is.

A mostani tanácskozást Gyurcsány Ferenc kormányfő, szocialista pártelnök kezdeményezte a két párt közötti szélesebb körű együttműködés érdekében. Korábbi közlések szerint a szocialisták főként a Megegyezés című programról, a liberálisok viszont csak a szakértői kormányról tárgyaltak volna.

Oszlatnának

Szerdán három ellenzéki párt, az MDF, a Fidesz és a KDNP tartott egyeztetést. A megbeszélés után Hock Zoltán, a demokrata fórum elnökhelyettese bejelentette: az Országgyűlés feloszlatását kezdeményezik szeptember 30-ával, és az erről szóló határozattervezetet még a héten benyújtják a parlament elnökének.

A találkozó után Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt mondta: a javaslatról a párt szeptember 15-ei frakcióülésén döntenek, a KDNP pedig közölte: a héten alakítja ki álláspontját az ügyben. Az SZDSZ elnökének nem felelt meg a tárgyalás időpontja, és a liberálisok nem is képviseltették magukat az egyeztetésen, de később közölték: nem támogatják a parlament feloszlatását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani
szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×