Infostart.hu
eur:
365.75
usd:
327.11
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

A Fidesz még titkolja az őszi haditervet

A Népszabadság által név nélkül idézett fideszes politikus szerint pártja is készül parlamenti cselekvési tervvel, amelyben szerepelhet a szakértői kormány és a bizalmatlansági indítvány eszköze is. Stumpf István politológus, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere a Magyar Nemzetnek azt mondta: takarékos megoldás lenne, ha júniusban az európai parlamenti voksolással együtt tartanának előrehozott választásokat.

A Népszabadság írása szerint a szakértői kormány felállítása csak úgy lehet opció a Fidesz számára, ha előre hozott választásokat előkészítő kabinetről van szó. Az Országgyűlés feloszlatása is kedvezne a Fidesznek, ez viszont az SZDSZ nélkül nem megy.

A konstruktív bizalmatlansági indítvány visszafelé is elsülhet a legnagyobb ellenzéki párt számára, ha ugyanis nem lenne meg a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett a parlamenti többség, az Gyurcsány Ferencet erősítené.

Fideszesek szerint az sem zárható ki, hogy Orbán Viktor pártelnök vagy Navracsics Tibor frakcióvezető már a hétvégi polgári pikniken, Kötcsén bejelentést tesz a hogyan továbbról. Ennek az esélyét azonban csökkenti, hogy a Fidesz elnöke Amerikából érkezve szinte egyenesen a Ferihegyi repülőtérről utazik Kötcsére.

Haláltánc

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Stumpf István politológus szerint takarékos megoldás lenne, ha júniusban, az európai parlamenti választásokkal egy időben tartanák az előre hozott választásokat, amivel sok milliárd forintot lehetne megspórolni.

Az Orbán-kormány kancelláriaminisztere jó elképzelésnek tartja Dávid Ibolya MDF-elnök kezdeményezését az ellenzéki konszenzus kialakítására és az Országgyűlés feloszlatására, mert ezzel mód nyílhatna a helyzet politikai konszolidálására.

Az elemző szerint a kisebbségi kormányzás a rendkívüli választások előszobája. Más a helyzet az ellenzék által felvetett válságkezelő átmeneti kormánnyal, amely körülhatárolt mandátummal működne, és biztonsággal el tudná vezetni az országot az előre hozott választásokig.

A politológus úgy fogalmazott: haláltánc, amit a kormányfő és szűkebb stábja előkészít, bár nem szabad lebecsülni Gyurcsány Ferenc túlélőképességét.

Stumpf István hozzátette: a szabad demokraták új vezetése úgy tűnik, tényleg meg akarja ragadni azt az esélyt, amit az elvesztett hitelesség visszaszerzése jelenthet.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×