Infostart.hu
eur:
376.4
usd:
321.55
bux:
128030.58
2026. április 9. csütörtök Erhard

Antall József a jelentések hálójában

Antall József néhai miniszterelnökről készített jelentéseket elemez legújabb könyvében Rainer M. János történész. Az 1956-os Intézet főigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a Jelentések hálójában című kötet az egykori kormányfő fiatalkori tevékenységéről, valamint édesapjáról szól.

Antall József néhai miniszterelnök fiatalkorában elsősorban édesapja tevékenysége miatt került az állambiztonsági szolgálat figyelmébe - mondta az InfoRádióban Rainer M. János.

Idősebb Antall József, aki már a II. világháború előtt is magas rangú köztisztviselő volt, a háború alatt menekültügyi kormánybiztosként dolgozott, utána pedig a Tildy-kormányban újjáépítési miniszterként. 1931-ben részt vett a Független Kisgazdapárt megalapításában, a háború után pedig a tömörülés újjászervezésében.

Mint azt a történész elmondta, idősebb Antall József számtalan zsidó életét mentette meg a holokauszt idején, és 1939-ben lengyel katonák és civilek tízezrei köszönhették neki az életüket, hiszen megszervezte nyugatra jutásukat. Később ők alkották a nyugaton harcoló lengyel hadsereg alapját.

A Független Kisgazdapárt háború utáni újjászervezését azonban nem nézték jó szemmel a hatóságok - mondta Rainer M. János. Ekkor került a titkosszolgálat figyelmébe, mint ahogy fia is, aki 1956-ban középiskolai tanárként az Eötvös József Gimnázium forradalmi bizottságának vezetője volt. Ifjabb Antall József 1957-től a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanított, de mivel itt is az '56-os eszmék ápolójaként és hirdetőjeként vált ismertté, 1959-ben végleg eltiltották a pedagógusi pályától.

A későbbi miniszterelnök ezt követően könyvtárosként dolgozott, majd a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatóhelyettese, később igazgatója lett.

Ezekről az évekről szól Rainer M. János könyve, aki elmondta: a kötetből semmit sem olvashatunk a miniszterelnökről, de sokat tudhatunk meg arról, hogy a pedagógus, a könyvtáros és a muzeológus Antall József miért vált az állambiztonság célszemélyévé.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Törékeny az iráni tűzszünet - Mérsékelt hangulatromlás a tőzsdéken

Törékeny az iráni tűzszünet - Mérsékelt hangulatromlás a tőzsdéken

A piacok mérsékelt hangulatromlással reagáltak arra, hogy a washingtoni és teheráni jelzések nyomán bejelentett kéthetes tűzszünet nem tűnik stabilnak. Szerdán még nagyot raliztak a részvénypiacok az amerikai-iráni megállapodás hírére, csütörtök reggel az európai tőzsdéken mérsékelt eséssel indult a nap, a befektetők egyre inkább a törékeny geopolitikai helyzetre fókuszálnak. A bizonytalanság középpontjában Libanon áll, Irán a tűzszünet megsértésével vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt az izraeli támadások folytatása miatt. A feszültséget tovább növeli, hogy Donald Trump világossá tette, az amerikai katonai jelenlét fennmarad a térségben egy végleges megállapodásig, és ismét nyomást gyakorolt Irán nukleáris programjára, valamint a Hormuzi-szoros megnyitására. A befektetői hangulat a tegnapi eufóriából óvatosságra váltott, a részvénypiacok Ázsiában mérsékelten estek, az olajárak kis mértékben emelkednek, miután Teherán a Hormuzi-szoros lezárásával reagált az eseményekre.  Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×