Infostart.hu
eur:
376.23
usd:
322.57
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes

Törvénysértő volt a vöröskereszt főigazgatójának felmentése

Alaki szempontból törvénysértőnek találta a Fővárosi Főügyészség Czimbalmos Ágnes felmentését a Magyar Vöröskereszt főigazgatói posztjáról.

Az ügyészség hangsúlyozta: tövényességi felügyeleti jogkörben, kérelemre vizsgálta a Magyar Vöröskeresztnek a vezető felmentéséről hozott határozatát, és eljárási hibát észlelt; tartalmi szempontból nem vizsgálta a határozatot.

A Vöröskereszt országos vezetőségének a következő ülésén el kell bírálnia az óvást; és ennek függvényében hatályon kívül helyezheti korábbi döntését, vagy jogorvoslatot kérhet.

Czimbalmos Ágnest március 27-én mentette fel posztjáról a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége. Habsburg György, a szervezet elnökének indoklása szerint azért, mert nem volt megfelelő a Magyar Vöröskereszt idei tisztújító kongresszusának előkészítése, és problémák voltak az országos központ működésével is.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×