Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
320.59
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Egyelőre csak ötlet a gyes kifizetésének módosítása

Egyelőre csak ötletként merült fel a kormány oldalán, hogy fogalmazódjon meg javaslat a gyes kifizetésének módosítására - olvasható a Világgazdaságban. Az egyik ilyen terv szerint a gyest az eddigi 3 helyett - választhatóan - 2 év alatt fizetnék ki.

Azzal, hogy rövidebb idő alatt fizetnék ki, nem lenne kevesebb a pénz, csupán a három évre járó összeget két év alatt is fel lehetne venni. Ma még azonban nem tudni, ez az elem egy munkára ösztönző nagyobb kormányzati csomag lesz-e, s azt sem, ha igen, ősszel a parlament elé kerül-e.

A Népszabadság szerint kedvet csinálhat a Magyarországon bejegyzett cégek unión belüli áttelepüléséhez a luxembourgi EU-bíróság főtanácsnokának indítványa - igaz, ez nem köti a bírákat, amikor később meghozzák ítéletüket. A magyar jog bármiféle indoklás nélkül meggátolja, hogy egy magyar társaság a székhelyét más tagállamba helyezze át - állapította meg a főtanácsnok, azt javasolva: a bíróság határozzon úgy, hogy a szóban forgó magyar jogszabályok nem egyeztethetők össze a letelepedés uniós alapszabadságával.

Súlyos korrupció gyanújába keveredett Benedek Fülöp, az agrártárca volt szakállamtitkára - értesült a Magyar Nemzet. A második Gyurcsány-kormány tisztségviselőjét, aki jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyettese, hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a napokban az ügyészség.

Ausztráliában irtani kell a kengurukat a túlszaporodás miatt, egy másik erszényes emlős, a tasmán ördög pedig kipusztulhat egy fertőző rákbetegségben - közli az Index. Fertőző, rákos daganatokat okozó betegség tizedeli az ausztráliai tasmán ördögöket. A zömök, erős állkapcsú húsevő állatok a szakértők szerint a zsákmány feletti marakodás közben ejtett sebeken keresztül fertőzik meg egymást. A betegség egy évtized alatt tízből hat állatot elvitt, és ha továbbra is ilyen gyorsan terjed, akkor öt éven belül nem marad egészséges részpopuláció. Ez a faj kipusztulásához vezetne.

Az idei év első négy hónapjában nem volt olyan adónem, amelyből a befolyó bevétel ne nőtt volna 10 százalékkal. Nemcsak a lakosságtól beszedett adók nőnek, de a társaságoktól érkezők is kedvezően alakultak - tájékoztat a Napi Gazdaság.

Kritikus szintet ért el a háztartások eladósodottsága, és ez a tény hozzájárulhat a pénzintézetek portfoliójának minőségromlásához. A várhatóan fennmaradó jelentős kamatkülönbözet forint és a devizahitelek kamatlába között a devizahitelek további dominanciáját vetíti előre - írja a portfolio.hu Gárgyán Eszternek, a Citi szakértőjének a legfrissebb elemzésére hivatkozva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×