Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
316.8
bux:
153588.18
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Mégsem épül meg a Gellért-hegyi sikló?

Bizonytalanná vált a gellérthegyi sikló megépítése, a környezetvédelmi főfelügyelőség ugyanis új eljárásra utasította a beruházás engedélyeztetését.

A környezeti hatásvizsgálat végeztével a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség olyan határozatot hozott, amely szerint nem lesz jelentős hatása a Gellért-hegyi siklónak, ám a Levegő Munkacsoport fellebbezett a döntés ellen - mondta az InfoRádiónak a civil szervezet szakértője.

Schnier Mária közölte: az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőség helyt adott a fellebbezésnek, és maga is rámutatott, hogy az ügyben új eljárást kell indítani, többek között azért, mert a sikló tájvédelmi szempontból kockázatot jelent a Gellért-hegyen, az UNESCO világörökségi jegyzékében nyilvántartott terület tájkarakterének, a Budapestet városképében meghatározó látképének megváltoztatása miatt.

A Levegő Munkacsoport szakértője hozzátette: a környezeti hatástanulmánynak sok hiányossága volt, az egyik, hogy nem kutatta a Gellért-hegy alatti barlangok elhelyezkedését. A dokumentum éppen ezért azt mondta ki, hogy ha a kivitelező barlangra bukkan, le kell állítania a munkálatokat.

A sikló az épülő Rác fürdő melletti buszvégállomásról indulna és a Citadelláig közlekedne - fűzte hozzá Schnier Mária.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×