Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
316.21
bux:
154035.79
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Horn Gábor: "Elkerülhetetlen az adóreform"

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint elkerülhetetlen egy átfogó közteherviselési reform. A politikus úgy véli, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatával csak megerősítette, hogy szakad a kormánykoalíció. A kormányfő a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában úgy fogalmazott: középtávon is el kell felejteni az adóreformot, mert nincsenek meg hozzá a társadalmi, politikai feltételek.

A jelenlegi gazdasági helyzetben elkerülhetetlen egy átfogó közteherviselési reform - mondta az InfoRádiónak Horn Gábor szabad demokrata politikus, miután vasárnap este Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közölte: középtávon sem lehet adóreform, mert nincsenek meg az ahhoz szükséges társadalmi és politikai feltételek.

Az SZDSZ ügyvivője hozzátette: a kormányfő kijelentésével megerősítette, hogy szakad a koalíció, hiszen az arról szóló szerződésben szerepelt a szabad demokraták által szorgalmazott, átfogó adó- és közteherviselési reform, amelyet a megállapodás szerint még az idén végre kellett volna hajtani.

Horn Gábor szerint az adórendszer átalakításához nem szükséges megnyirbálni a költségvetést. A politikus úgy véli: az adóreform - a régió országainak tapasztalata alapján - nemhogy csökkenti, hanem növelheti a bevételeket, hiszen jelentős mértékben szélesítheti az adózók körét, és segítségével kiküszöbölhetők az igazságtalanságokat.

A szabad demokrata politikus közölte: az átalakításhoz szükséges források egy része ott van az állami költségvetés kiadási oldalán, valamint a rosszul működő támogatási rendszerben.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Vape- és kriptóadóval oldanák meg az EU 2000 milliárdos forrásdilemmáját

Vape- és kriptóadóval oldanák meg az EU 2000 milliárdos forrásdilemmáját

Brüsszel új uniós adókkal próbálná előteremteni a következő hétéves költségvetéshez szükséges többletforrásokat, de a tagállamok csak olyan terheket támogatnának, amelyek nem a már beszedett nemzeti adóbevételeket csökkentik. A tárgyalások egyik új iránya az elektromos cigaretták és a kriptovaluták megadóztatása lehet, ezek ugyanis több országban egyelőre nem esnek hasonló közteher alá. António Costa szerint a tagállamoknak októberig kell közelíteniük az álláspontjukat, ha 2027 végéig megállapodást akarnak kötni az új költségvetésről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×