Infostart.hu
eur:
359.62
usd:
310.16
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Veszélyes anyagok az utakon

Országos nyilvántartást állít össze a katasztrófavédelem mindazokról a cégekről, amelyek valamilyen módon érintettek a veszélyes anyagok szállításában. Az intézkedés célja, hogy felszámolják ezek illegális fuvarozását.

A Népszabadságból kiderül, hogy évente négyezer-ötezer tonna különösen veszélyes anyagot - például kénsavat, klórt, illetve lőport és más robbanóanyagokat utaztatnak Magyarország közútjain, míg a "csupán" veszélyes hulladék fuvarozása során több millió tonnányi szállítmányt továbbítanak. Tavaly csak a nyilvántartott tranzit megközelítette a százezer tonnát; ötvenötezer tonna ólomakkumulátort, tízezer tonnánál több ózongyilkos halont vagy más mérgező, részben már hosszabb ideje betiltott anyagokat tartalmazó hulladékot, szerves oldószereket, de rákkeltő vagy egyéb szörnyű hatású készítményeket is vittek át az országon. A szállítmányok többsége a Balkánról indult, míg a cél zömében Ausztria, Franciaország, Hollandia vagy Németország volt.

A Magyar Nemzet szerint a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek keddi meghallgatása is téma lehet az adócsalásért börtönbüntetésre ítélt Kabai Károly szocialista vállalkozó kapcsolata a honvédség vezetőivel. Bal-, és jobboldali szakpolitikusok szerint ugyanis nemzetbiztonsági kockázata van, ha egy bűnözőt engednek a hadsereg közelébe. A Honvédelmi Minisztérium a lap ügyről feltett kérdéseire azt felelte: Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfői határidővel tájékoztatást kért a Katonai Biztonsági Hivataltól. A kapott tájékoztatás után, ha szükséges, a miniszter vizsgálatot rendel el - írta a HM sajtóosztálya.

A Napi Gazdaság azt írja: az infláció szempontjából rossz hír, hogy az utóbbi időszakban az olajár-emelkedés még a dollár gyengülése ellenére is megjelent a hazai árakban, és ez a helyzet a későbbiekben is fennállhat. Annak ellenére, hogy Magyarország az alacsony dollárárfolyam miatt relatíve olcsón jut hozzá az olajhoz, a termék folyamatos áremelkedése miatt erős kockázati tényezőnek számít a pénzromlás alakulásában. Az elemzők szerint jelenleg nem a spekulatív pozíciók alakítják az olajárat, a kínai és az indiai kereslethez képtelen igazodni a kínálat.

A Világgazdaság szerint elképzelhető áramellátási zavar a nyári időszakban, bár a hazai ellátásért felelős Mavir Zrt. szabályozási és irányítási oldalról felkészült a kánikulára. Több áramot azonban nem tud elosztani, mint tavaly, mert nem létesülnek új tartalékkapacitások. Liberalizált piacunkon importálni sem tudnak a kereskedők, e lehetőséget éppen a Mavir anyacége, az MVM Zrt. ellenőrzi, lényegében egyedül, a közüzemi vevők ellátására hivatkozva. Sajátos módon viszont éppen az MVM és néhány nagyfogyasztó szerződése révén enyhülhet a nyári villamosenergia-hiány, a vevők ugyanis az alacsonyabb áramért szükség esetén csökkentik a felhasználásukat.

A portfolio.hu online gazdasági újságból megtudhatják, hogy az előttünk álló hét nem ígérkezik túlságosan mozgalmasnak, bár külföldi és hazai makrogazdasági vonatkozásban is igen lényeges makrogazdasági adatok látnak napvilágot. Hétfőn és kedden inkább a hazai, míg a hét második felében a külföldi jelentések miatt izgulhatunk. Magyar vonatkozásban a hét két legfontosabb eseménye a Pénzügyminisztérium kedd délután megjelenő márciusi államháztartási gyorsjelentése és a KSH pénteki fogyasztói árstatisztikája. A márciusi államháztartási adatok mellett szintén kedden ismerhetjük meg a februári külkereskedelmi és ipari termelési számokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború
interjú

Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború

Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilapnak. „Talán már két hét múlva” módosítanák az alaptörvényt. Hozzátette: az első lépésről van szó, majd „messzire kell küldeni” az államfőt, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökét.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség. Hétfőn közös munkacsoport indul az azbesztszennyezés ügyében, a két kormány pedig akár már szeptemberben közös kormányülést tarthat Gödöllőn. Itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos csontváz került elő három nagy állami projektnél, miközben Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×