Infostart.hu
eur:
365.66
usd:
312.82
bux:
132633.84
2026. április 29. szerda Péter

Ágh: Kóka ámokfutása a liberális pártnak is árt

A kormányválság azt mutatja, hogy Kóka János becsődölt pártvezetőként - mondta az InfoRádiónak Ágh Attila politológus. Az egyetemi tanár szerint az SZDSZ elnökének fel kellett volna mentenie Horn Gábort és Horváth Ágnest tisztségéből. Hozzátette: a kormányválság megoldása nem feltétlenül a kisebbségi kormányzás, és koalíciós tárgyalások akár április 30-a után is folytatódhatnak.

Hétfőn semmi sem dőlt el; Kóka János kétségbeesett törekvése, hogy megpróbálja még egyszer lejátszani a 2004-es forgatókönyvet, azt mutatja, hogy a koalíciós alkudozások közepén vagyunk, és nem a végén - mondta az InfoRádiónak Ágh Attila politológus.

Az egyetemi tanár szerint Kóka János az ámokfutásában egy dologban téved, nevezetesen abban, hogy 2004-ben volt egy gyenge kormányfő és egy erős SZDSZ, most pedig egy erős miniszterelnök, és egy széthullóban lévő, gyenge SZDSZ van. Gyurcsány Ferenc a szombati pártértekezleten helyreállította vezető szerepét az MSZP-ben, és az elnökség kiállt mellette, így nincs alternatívája a kormányfőnek a párton belül - fejtette ki.

Kóka János a kormányválságból profitálni akar a saját pártválságára való tekintettel, és ezzel rövid távon, a politikában szokatlan módon szerencsejátékot űz - hangsúlyozta a politológus.

Ágh Attila szerint ez alatt az egy hónap alatt az SZDSZ elnöke felismerheti, hogy Horn Gábort és Horváth Ágnest neki kellett volna leváltania. Kóka János becsődölt pártvezetőként, hogy nem szólította fel lemondásra az államtitkárt a népszavazás éjszakáján tett kijelentése után, és rá kellett volna jönnie arra is, hogy könnyű Horváth Ágnesnél jobban képviselni a reformokat az egészségügyben, így saját pártja érdekében neki kellett volna kezdeményezni a miniszterváltást - tette hozzá.

Az egyetemi tanár kiemelte: a kormányválság megoldása nem feltétlenül a kisebbségi kormányzás. A koalíciós tárgyalások áprilisban, majd további 2-3 hónapig tarthatnak, és ezen időszak alatt olyan szakpolitikai kérdések kerülhetnek elő, amelyeket az SZDSZ 20 fős frakciójának többsége támogat, és észrevehetik, hogy a Kóka János-féle ámokfutás a liberális párt számára is káros - mondta Ágh Attila.

Kifejtette: a végrehajtandó reformok kérdésében a koalícióban, beleértve az SZDSZ-frakciót is, nagy többség van.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter bejelentést tett az uniós forrásokról, miután von der Leyennel tárgyalt

Magyar Péter bejelentést tett az uniós forrásokról, miután von der Leyennel tárgyalt

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Részben az új kormány uniós tárgyalásaihoz igazítja a Richter az osztalékfizetés rendjét

125 éves múlttal 100 országban van jelen a Richter Gedeon Gyógyszergyár. A vállalat árbevétele 2025-ben elérte a 2,3 milliárd eurót, amelynek 93 százaléka nem Magyarországról származik – mondta a társaság rendes éves közgyűlésén Vizi E. Szilveszter, a Richter igazgatósági elnöke. A vállalat vezérigazgatója, Orbán Gábor pedig bejelentette: idén a tavalyi adózott eredmény után 120 milliárd forint osztalékot fizetnek, de a Richter hajlandó elhalasztani az osztalékfizetést az alapítványi részvényesek számára.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×