Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
317.02
bux:
153022.22
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Gyurcsány: "Gondolnom sem szabad a kisebbségi kormányzásra"

Látom és értem, hogy Horváth Ágnes menesztése élesebb reakciót váltott ki az SZDSZ-ben, mint amire számítottam - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV hétfőn este sugárzott Friderikusz Most című műsorának délutáni felvételén.

A miniszterelnök beszámolt arról: a szombati pártértekezlet előtt több nappal az SZDSZ vezetői fogalmazták meg, hogy ha a pénztártörvénynél az MSZP nem fogadja el az SZDSZ akaratát, akkor minisztercserére van szükség.

Arra a felvetésre, hogy egy ilyen személyi döntést talán az SZDSZ vezetésének is jóvá kellett volna hagyatnia saját pártjával, a miniszterelnök azt mondta, nem hiszi, hogy ez így van. Emlékeztetett arra: a két párt többedszer kötött már egymással koalíciós szerződést, és abban nem véletlenül szerepel az, hogy a miniszterek felmentése a kormányfő joga, és ebben szabadon dönt.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, nem akarta megbántani az SZDSZ-t ezzel a döntéssel, és sajnálja, hogy így élték meg az egészségügyi miniszter felmentését, de ha érdemi és jelentős változást akarnak, ahhoz új ember kell. Megjegyezte, Horváth Ágnes nagyon elegánsan vette, amikor ezt közölte vele.

A kormányfő megjegyezte: az MSZP is elviselte az eddigi bírálatokat az SZDSZ-től, többek közt akkor is, amikor egy kormánytag a népszavazás estéjén fogalmazott meg véleményt róla.

Politikusi erény, ha valaki higgadt tud maradni

Egy másik kérdés kapcsán, ami arra emlékeztette, hogy Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető szavaira reagálva a népszavazás után még azt mondta, minden miniszter a helyén marad, Gyurcsány Ferenc úgy reagált: egy kormányfőtől ez a normális viselkedés, a döntés bejelentéséig mindig is tagadta a személyi változásokat.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy ez nem a legnagyobb ellenzéki párt, "itt nem lehet biztos magában a pártelnök", ráadásul nagyon nehéz időszakon vannak túl, de elhamarkodottak azok, akik abban bíznak, hogy most megbukik. Megfogalmazása szerint az is politikusi erény, ha valaki ilyen krízishelyzetben higgadt tud maradni.

A koalícióval kapcsolatban leszögezte: április 30-ig az a dolguk, hogy tárgyaljanak, neki pedig az a feladata, hogy megteremtse az együttműködés feltételeit. "Gondolnom sem szabad a kisebbségi kormányzásra" - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc arról a friss felmérésről, amely szerint a budapestiek többsége is inkább Orbán Viktor támogatja vele szemben, azt mondta: ez azért lehet, mert nem tudják, milyen az igazi Orbán Viktor, és csak az illúziót akarják látni. Ez egy veszélyes szirénhang - mondta, hozzátéve, nekik feladatuk az is, hogy megmutassák, mit takar ez az illúzió, még akkor is, ha ez egy hosszú folyamat lesz.

Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×