Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
312.24
bux:
0
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Az alkotmánybírák döntenek a vitatott törvényről - a nap hírei

Alkotmánybíróság elé kerül az egészségbiztosítási törvény, enyhítettek a fővárosi behajtási rendeleten, átadták a tiszalöki börtönt - a nap legfontosabb hírei.

Az utolsó fórum

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal az egészségbiztosítási törvény miatt - jelentette be a fórum titkára. Éger István, aki egyben a Magyar Orvosi Kamara elnöke, közölte: a pénztártörvény szerintük sérti a nemzetközi jog és a belső jog összhangjára vonatkozó előírást, a jogbiztonság elvét, valamint a szociális biztonsághoz és a legmagasabb testi-lelki egészséghez való jogot. Cser Ágnes, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke hozzátette: azt kérik a köztársasági elnöktől és az Állami Számvevőszék elnökétől, hogy saját hatáskörben is forduljanak az Alkotmánybírósághoz, mert az egészségbiztosítási törvény nemzetközi jogot is sért.

A kormányfő nyugalmat akar

Kitérő választ adott a miniszterelnök arra a szocialista felvetésre, hogy a pártnak újra kellene tárgyalnia a koalíciós szerződést az SZDSZ-szel. Gyurcsány Ferenc, aki egyben a szocialista párt elnöke, úgy fogalmazott: a kabinetnek és a koalíciós pártoknak az a dolguk, hogy a kormányprogram megvalósításán dolgozzanak. Hozzátette: most nyugalomra van szükség a jobb egészségügy és oktatás megteremtéséhez, hiszen az embereket nem a koalíciós szerződés újratárgyalása érdekli.

Januári gyógyszerszámla

Egy felmérés szerint az egészséggel kapcsolatos összes lakossági kiadás 44 milliárd forintot tett ki az év első hónapjában. A Szonda Ipsos kutatása megállapítja: vényköteles gyógyszerekre a legtöbbet jellemzően az alacsony képzettségűek és a 60 éven felüliek, míg a nem vényköteles gyógyszerekre a magas státuszúak és a legképzettebbek költik.

Uniós dicséret

Egyetért a magyar kohéziós politikával az Európai Bizottság regionális fejlesztési biztosa. Danuta Hübner azután beszélt erről, hogy Budapesten tárgyalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Az uniós politikus üdvözölte, hogy Magyarország igyekszik kiegyenlíteni a központi régió és az ország fejletlenebb területei közötti különbségeket. A kormányfő a találkozó után azt hangsúlyozta, hogy a versenyképesség és a kohézió egymást támogató kategóriák.ÁSZ-kifogások

A gazdaságfejlesztés állami eszközrendszerének működését vizsgálta az Állami Számvevőszék. A szervezet megállapította, hogy jogszabály nem definiálja a gazdaságfejlesztés fogalmát, nem egyértelműek a kormányzati feladatok, és nem lehet pontosan meghatározni a források körét sem.

Nem adják el

Eredménytelennek nyilvánította a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. privatizációjára, valamint a lóversenyfogadásra és a bukmékeri fogadásra kiírt koncessziós pályázatot a Pénzügyminisztérium. Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője elmondta: egyelőre nem döntöttek az újabb pályázat kiírásáról.

Néhány könnyítés

Részben a fuvarozók kérésére a Fővárosi Közgyűlés némileg könnyített a tehergépjárművek behajtását korlátozó decemberi szabályozásán, érdemben azonban nem változtattak a múlt évi szigorításokon. A legfontosabb változás, hogy növelték azoknak az utaknak a számát, amelyeken korlátozásmentesen megközelíthetik a fuvarozók a nagyobb ipari és logisztikai területeket.

PPP-börtön

Tiszalökön átadták a PPP-programban, vagyis az állami és a magánszektor együttműködésével épült büntetés-végrehajtási intézetet. Az avatóünnepségen Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter azt mondta: a magyar börtönviszonyokkal több éven keresztül nem foglalkozott a politika, pedig a fogvatartottakat is megilleti a tisztességes, kulturált elhelyezés büntetésük idején.

Visszaszivárgás

Visszavonta az SZDSZ ügyvivői testületi tagságát felfüggesztő döntését Szent-Iványi István. Korábban Béki Gabriella és John Emese is visszatért a testületbe és a távirati iroda úgy tudja: hasonlóan határozott Fodor Gábor. Szent-Iványi István az InfoRádióban azt mondta: elégedett a szabaddemokraták keddi összevont ügyvivői testületi és frakcióülésén született döntésekkel, vagyis azzal, hogy rendkívüli küldöttgyűlés összehívását javasolják az SZDSZ Országos Tanácsának.

Keresik

Még 7 embert keres a rendőrség a március 15-ei rendbontás miatt. Az eredetileg keresett 9 férfi közül ketten önként feladták magukat, ellenük hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Új igazgató

Cseke Péter színész-rendezőt választotta meg a Kecskeméti Katona József Színház igazgatójának a város közgyűlése. A Jászai-díjas és Bilicsi Tivadar-díjas művész a döntést követően elmondta: a színház jelenlegi társulatát megtartja, mert több alkalommal megnézte az elmúlt időszakban az előadásokat, és jó véleménnyel van a csapatról.

Címlapról ajánljuk
Gaudi-Nagy Tamás felfedte, ki nyújtotta be a kegyelmi kérelmet

Gaudi-Nagy Tamás felfedte, ki nyújtotta be a kegyelmi kérelmet

Az ügyvéd felszólította Magyar Pétert, állítsa le az ellene folytatott „sajtó- és gyűlölethadjáratot”. Részletesen írt a kegyelmi ügy egyes lépéseiről, és arról is, hogy ő maga nem számított arra, hogy Novák Katalin kegyelmet ad végül K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi vezetőhelyettesének.

Salát Gergely: Peking globális diplomáciai központtá vált

Miközben az amerikai elnököt az orosz elnök látogatása követi Pekingben, az uniós vezetőket az utóbbi időben egyre többször megalázzák látogatásaik során – derült ki Salát Gergely szavaiból. Mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, az Európai Unió vezetése benne maradt egy anakronisztikus világban. Ráadásul a kínai-európai gazdasági kapcsolatok sincsenek igazán rendben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Brüsszel elkezdte a szabályok kigyomlálását, a tagállamok rögtön elkezdtek aggódni

Brüsszel elkezdte a szabályok kigyomlálását, a tagállamok rögtön elkezdtek aggódni

Az Európai Unió 2025 elején külön diplomatacsoportot hozott létre, hogy gyorsított eljárásban több tucat uniós jogszabályt egyszerűsítsen és csökkentse a vállalatok adminisztratív terheit – az Európai Bizottság számításai szerint évi közel 38 milliárd eurónyi megtakarítást ígérve. A munkát azonban nem az eredeti jogszabályokat kidolgozó szakértőkre, hanem új diplomatákra bízták, ami másfél év után egyre több aggályt vet fel. Különösen a növényvédő szerek és kozmetikai vegyi anyagok szabályozásánál figyelmeztetnek diplomaták és civil szervezetek arra, hogy a gyorsítás egészségügyi és környezeti kockázatokkal járhat, miközben az európai ombudsman hivatali visszásság miatt már bírálta a Bizottságot a hatásvizsgálatok hiánya miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×