Infostart.hu
eur:
361.59
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

A rendszer hibája is, hogy sok a gyermekbántalmazás

Az Országos Kriminológiai Intézet felmérése szerint évente több mint tízezer gyermeket bántalmaznak a szülei. A szervezet munkatársa úgy véli: rosszul működik a gyermekvédelmi rendszer, kevés a szakember, így azt sem lehet tudni, hogy mikor és mennyire avatkozhatnak be gyermekbántalmazás esetén.

Három fő oka van annak, miért van annyi gyermekbántalmazásos eset. Az első, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem képes megvédeni a kicsiket és megelőzni az abúzust - mondta az InfoRádiónak az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa.

A második, hogy, a felmérések szerint, a magyar szülők több mint 90 százaléka elfogadja nevelési eszközként a testi fenyítést, ráadásul a családok nem kapnak segítséget ahhoz, hogy megtanulhassák a technikákat, amelyek segítségével erőszakmentesen nevelhetik fel gyermekeiket - tette hozzá Gyurkó Szilvia.

A szakértő közölte: az Állami Számvevőszék már 2003-as jelentésében is kimondta, hogy a gyermekvédelmi törvény elfogadása óta soha nem álltak rendelkezésre azok a személyi, tárgyi és anyagi feltételek, amelyek szükségesek lettek volna a rendszer működtetéséhez.

Gyurkó Szilvia elmondta: nincs elég jól képzett szakember, kevesen tudnak például arról, hogy a testi fenyítés minden formája tiltott 2005 januárjától.

Még a szakmában dolgozók számára sem egyértelmű - fűzte hozzá a kriminológiai intézet munkatársa -, hogy egy pofon, vagy a gyermek bezárása bántalmazás-e vagy sem.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

A legutóbb az előző évtized végén látott tempóra lassult a hazai napelemes kapacitás bővülése. A lassulás nem most kezdődött, hanem már 2024-ben, és több egyidejű hatása okozza, amelyek ugyanakkor visszavezethetőek egyetlen közös tényezőre. Ez pedig az, hogy a magyar fotovoltaikus erőművek összesített beépített teljesítőképessége egész egyszerűen olyan nagyra nőtt az elmúlt években, amit a villamosenergia-rendszer és hálózat fejlődése nem követett le. A magyarországi napelemes kapacitás növekedésének lassulása a fenti tényezők ellenére nem visszafordíthatatlan, és ha az új kormány tervei megvalósulnak, újabb lendületet vehet a következő években.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×