Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
315.8
bux:
152460.58
2026. szeptember 22. kedd Móric

Szili: A politika is okozhatja a tanárveréseket!

A Parlament oktatási bizottságának elnökéhez fordul Országgyűlés elnöke az elmúlt hetek tanárverései miatt. Szili Katalin az InfoRádiónak elmondta: azt kéri a testülettől, hogy tekintsék át, megfelelőek-e a jogszabályok, valamint szükséges-e és ha igen, akkor miként lehet javítani a diákok erkölcsi nevelésén. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége jogszabály-változtatással számolná fel a pedagógusok fizikai épségét veszélyeztető megnyilvánulásokat.

A problémát egyedül megoldani nem tudja, de kezdeményező szerepe van a politikának a tanárverések ügyében - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés elnöke.

Szili Katalin hozzáette: a politikának érdekképviseleti és civil szervezeteknek párbeszédet kell folytatniuk arról, hogyan lehet rendezni e társadalmi probléma kérdését.

A politikus ennek érdekében felkérte a parlament oktatási bizottságának elnökét, hogy az érintettekkel együtt tekintsék át: mi a módja annak, hogy "a pedagógusok kellő tisztelet mellett végezzék a munkájukat".

A házelnök megjegyezte: nem vonható kétségbe, hogy a politika is okozója a kialakult helyzetnek, éppen ezért neki és valamennyi felelős politikusnak szembe kell néznie a problémával.

Szili Katalin kijelentette: lépéseket kell tenni a gyerekek erkölcsi nevelésének ügyében is.

Az integrációs program hibája?

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: az érdekképviseleti szervezetek és a politikusok sem foglalkoztak megfelelő módon azzal, hogy egy pedagógust az egész ország szeme láttára megaláztak emberi méltóságában.

Gémesi György közölte: az önkormányzatok mint iskolafenntartók többször találkoztak már hasonló esettel.

"Nagyon nehéz ezekben a kérdésekben világos és egyértelmű döntéseket hozni" - fűzte hozzá a politikus, aki szerint a tanárverésekben a társadalmi problémák csapódnak le, okuk pedig bizonyos oktatási-nevelési kérdések rossz kezelése.

Két évvel ezelőtt indult meg az integrációs program, amelynek keretében a speciális nevelést igénylő gyerekeket is behelyezték az átlagos tempóban haladó osztályokba. A pedagógusoknak így ezekkel a gyerekekkel kell foglalkozniuk, holott nincsenek felkészülve erre - hangsúlyozta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

Hiba volt ezt a folyamatot elindítani - jelentette ki Gémesi György, hozzátéve: korábban a sajátos nevelést igénylő gyerekekkel külön, kisebb létszámú osztályokban, megfelelő felkészültségű tanárok és pszihológusok foglalkoztak.

A politikus közölte: az önkormányzatok szövetségének lesznek konkrét javaslatai a témában.Az MDF szigorítana

Szigorúbb fegyelmi szabályozásra van szükség, ezért a Magyar Demokrata Fórum azt javasolja, hogy a tanköteles diákoknak is meg lehessen tiltani a tanév folytatását, vagy az iskolából - extrém esetben az ország összes középiskolájából - való kizárását - közölte a párt alelnöke.

Almássy Kornél hozzátette: a kicsapott fiataloknak lehetővé tennék, hogy magántanulóként, szülei költségén továbbtanulhassanak, és leérettségizhessenek.

Az MDF alelnöke hangsúlyozta: ma a pedagógusok nem tudtak fellépni a nem megfelelően viselkedő diákok ellen. A hatályos közoktatási törvény szerint ugyanis a tanköteles tanulókat csupán megrovásban vagy szigorú megrovásban lehet részesíteni, megvonhatók tőlük bizonyos - ám nem a szociális - kedvezmények, és, ha egy másik osztály, vagy iskola átveszi őket, áthelyezhetők - fűzte hozzá Almássy Kornél.

Nemrégiben megszűnt a buktatás lehetősége az alsó tagozatosoknál, így - véli az MDF alelnöke - a diákokban az a liberális kép alakulhatott ki, hogy nekik mindent szabad, és nincs következménye, ha nem teljesítenek, vagy, ha megverik a tanárukat.

Almássy Kornél szerint elképzelhető, hogy sok problémás gyerek családja nem tudná állni a magántaníttatás költségeit. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szülőknek is van felelősségük: meg kell ismertetniük a gyerekekkel az alapvető normákat, és elejét kell venniük az agresszív tetteknek.

Ma a közoktatásban hadiállapot van, ez pedig tarthatatlan - jelentette ki a politikus, hozzáfűzve: ezek a folyamatok szétverik az oktatási rendszert, és károsak az egész társadalomra nézve is.Nem újdonság

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) üdvözli Szili Katalin házelnök indítványát, hogy az Országgyűlés szakbizottsága tűzze napirendre a pedagógusok elleni atrocitásokat - közölte az érdekvédelmi tömörülés elnöke a távirati irodával.

A szervezet elnöke szerint a testületnek át kell tekintenie a vonatkozó jogszabályokat azok alkalmazhatósága, illetve módosítása szempontjából.

Kerpen Gábor emlékeztetett arra, hogy a kérdés nem új keletű, ez a probléma a pedagógusok több éves tapasztalata; néhány évvel ezelőtt már több, közoktatási dolgozó elleni atrocitás is nagy figyelmet kapott.

A PDSZ elnöke hozzáfűzte: ekkor fordultak a szakminisztériumhoz, hogy dolgozzanak ki közösen az oktatás minden szereplője - diák, szülő és pedagógus - közti verbális és fizikai erőszak terjedése elleni jogszabályt, illetve programot.

A szakszervezet azt kéri az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól, hogy a végezzen felmérést az atrocitásokkal kapcsolatban, vonják be a szakmai szervezeteket és a szakszervezeteket a munkába, és a Közoktatás-politikai Tanács a lehető legrövidebb időn belül tűzze napirendjére a kérdést.

Társadalmi összefogás kell


A Pedagógusok Szakszervezete szerint a jogalkotóknak, jogalkalmazóknak meg kell találniuk a kollégáik védelmét szolgáló megoldásokat.

Az érdekvédelmi tömörülés úgy véli azonban, hogy az oktatási intézményekben történtek okai túlmutatnak az intézmények falain. A bajok orvoslása, bár kezdődhet itt, gyógyulást csak társadalmi összefogás hozhat - írta a PSZ közleményében.

Ebben feladata, felelőssége van mindazoknak, akik közvetlenül vagy közvetve, személyes vagy intézményes formában részesei az ifjúság nevelésének - fűzték hozzá.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×