Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Jüttner-jelentés: a csalás befolyásolhatta az SZDSZ elnökválasztását

Nem jutott dűlőre az SZDSZ Ügyvivői Testülete abban a kérdésben, hogy legyen-e rendkívüli tisztújítás a liberális pártban a tavalyi elnökválasztást kísérő csalási botrány miatt, a szervezet ezért azt kérte, hogy az Országos Tanács döntsön erről az április 5-i ülésén. A csalást vizsgáló bizottság végső jelentéséből kiderül, többen egybehangzóan úgy nyilatkoztak, T. Asztalos Ildikó borsod megyei elnök azt kérte négy álküldöttől, hogy Fodor Gáborra szavazzanak.

Hét óra sem volt elég az SZDSZ Ügyvivői Testületének arra, hogy egységes álláspontot alakítson ki a rendkívüli tisztújító küldöttgyűlés összehívásáról. Erre ugyan csak a párt Országos Tanácsának van joga, de az ügyvivő testület javasolhatta volna az új választást. Ehelyett csak annyit kért, hogy a tanács az április 5-i ülésén foglalkozzon a kérdéssel.

A hajnali egy órakor befejeződő ülés után a párt frakcióvezető-helyettese elmondta, a Jüttner Csaba Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnök által vezetett bizottság befejezte a vizsgálatot, a kész jelentést pedig a párt jószolgálati és etikai bizottsága elé utalja. Gusztos Péter szerint a testület feladata lesz majd, hogy javaslatot tegyen a szankciókra.

Az SZDSZ elnöke arra kéri a vizsgálatban érintett személyeket, hogy amíg a fegyelmi eljárás lezajlik, addig mondjanak le az SZDSZ-ben viselt tisztségeikről, illetve függesszék föl az SZDSZ tagságukat ezen vizsgálat idejére - hangsúlyozta az ügyvivő.

Gusztos Péter szavaiból nem derült ki egyértelműen, hogy kik ezek a személyek, de annyit elmondott, hogy T. Asztalos Ildikó borsod megyei SZDSZ-elnökön kívül azokról a személyekről van szó, akik elismerték, hogy részt vettek a csalásban vagy küldöttként, vagy párttagként.

A vizsgálatot vezető Jüttner Csaba Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei SZDSZ elnök az ügyvivői testület maratoni ülése után elmondta: meghallgatták mind a 30 borsodi küldöttet, akik közül 25-en azt mondták, nem tudnak csalásról, öten viszont igen.

Kifejtette, hogy közülük négyen úgy nyilatkoztak, a jelen nem lévő küldöttek helyett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnök kért fel a küldöttgyűlésen vendégként jelen lévőket a szavazásban való részvételre.

A meghallgatásban részt vevők közül négyen állították, hogy a szavazásra történő felkérés annak érdekében történt, hogy Fodor Gábor több szavazatot kapjon - tette hozzá Jüttner Csaba.

Az ötödik Köteles Péter miskolci vállalkozó, a botrány kirobbantója volt.

Gusztos Péter szerint mindezek fényében csekély a politikai esélye annak, hogy Kóka János javára csaltak az álküldöttek.

A bizottság megállapította, hogy a csalás a választás első fordulójában - amikor ugyanannyi szavazatot kapott Fodor Gábor és Kóka János - befolyásolhatta az eredményt, a másodikban azonban nem.

Az ülésről idő előtt távozó T. Asztalos Ildikó csak annyit mondott, nem ismerhette meg a jelentést, Gusztos Péter viszont ezt cáfolta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nukleáris hadgyakorlatoktól tart Kijev, szuperhatalomhoz látogat Putyin – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról kedden

Nukleáris hadgyakorlatoktól tart Kijev, szuperhatalomhoz látogat Putyin – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról kedden

Számos épület megrongálódott és hárman megsebesültek mára virradóra, miután orosz támadás érte Harkiv városát. Tegnapi esti beszédében Volodimir Zelenszkij elmondta, Ukrajna nagy hatótávolságú légicsapásai következtében 10%-kal csökkent Moszkva olajfinomító kapacitása az elmúlt hónapokban. "Fontos megjegyezni azt is, hogy az orosz olajtársaságok kénytelenek bezárni olajkutaikat"- tette hozzá az ukrán elnök. Közben az ukrán külügyminisztérium példa nélküli kihívásnak nevezte, hogy Oroszország Belaruszban állomásoztat taktikai atomfegyvereket, illetve hogy a két rezsim közös nukleáris gyakorlatokat tart, ezért határozott választ kért Ukrajna nemzetközi partnereitől. "Fehéroroszország militarizálása nemcsak aláássa a nemzetközi jogba vetett bizalmat, hanem Minszket is szilárdan bűnrészessé teszi az orosz nukleáris zsarolásban" - szögezte le Kijev. Vlagyimir Putyin orosz elnök ma Kínába utazik kétnapos látogatásra, miután múlt héten amerikai kollégája, Donald Trump járt Pekingben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×