Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
319.58
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Elültette a gyereket, megverték a felbőszült szülők

Megvertek egy iskolaigazgatót a szülők Nógrád megyében. A tanár - akinek a nyakát szorongatták a felbőszült szülők - könnyű sérüléseket szenvedett. A konfliktust az váltotta ki, hogy az igazgató a szülők fegyelmezetlenül viselkedő lányát elültette a helyéről.

Az eset március 12-én történt Hugyag községben. A tanórán az ötödikes osztályt tanító igazgató úgy fegyelmezett meg egy lányt, hogy elültette a helyéről. A gyermek azonban ezen felháborodva inkább hazament, és az esetet elmesélte a szüleinek.

A 37 éves apa és 30 éves felesége azonnal az iskolába sietett, ahol a folyosón került szóváltásba az igazgatóval. Mindez a tanár nyakának szorongatásáig fajult, aki a szülők keze közül kiszabadulva azonnal értesítette a rendőrséget - mondta el az InfoRádióban a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Dankóné Nagy Éva.

A két szülő a kiszálló rendőröknek elismerte mindezt, ellenük közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást a hatóság, ezért pedig akár 3 éves szabadságvesztést is kaphatnak.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Kutyás alapítványok tevékenykedhetnek több idősek otthonában. Megválasztották az új Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) a fővárosi önkormányzat által delegált három tagját. Szerződésszegés miatt visszaveszik a gazdagréti Szent Angyalok Plébániától az ingyenesen használatába adott területet. Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, sorra születnek a döntések.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×