Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
310.86
bux:
133168.5
2026. április 28. kedd Valéria

Szolgálati visszaéléssel vádolják a volt budapesti rendőrfőkapitányt

Szolgálati visszaéléssel vádolja a Budapesti Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt. Hegedűs Antal, a hivatal vezetője elmondta, Gergényi Péter mellett egy másik volt vezető beosztású rendőr ellen is vádat emeltek.

Korábban az ügyészség három volt rendőri-vezető ügyében folytatott nyomozást szolgálati visszaélés gyanúja miatt, most azonban csak Gergényi Péter, volt budapesti rendőrfőkapitány, és egy másik volt vezető beosztású rendőr ellen emelt vádat - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Katonai Ügyészség vezetője.

"Gergényi úr ellen hat rendbeli szolgálati visszaélés vétsége miatt, a vádlott-társa ellen pedig egy rendbeli bűnsegédként elkövetett szolgálati visszaélés vétsége miatt emeltünk vádat. Nyomozást folytattunk még egy volt rendőri-vezető ügyében, akivel szemben bizonyítottság hiányában megszüntettük a nyomozást" - jelentette ki Hegedűs Antal.

A szolgálati visszaélés azt jelenti, hogy az ügyészség szerint a rendőrök visszaéltek szolgálati helyzetükkel, és ezzel egy másik rendőrnek jogtalan hátrányt okoztak.

Sajtóhírek szerint Gergényi Péter ellen a többi között azért indult eljárás, mert menesztése előtt lefokozta egy akciócsoport főtörzszászlósát, és áthelyezte fogdaőrnek.

A rendőr, akit korábban leszerelni is megpróbáltak, hét másik rendőrrel együtt jelentette fel Gergényi Pétert. A volt budapesti rendőrfőkapitány ellen augusztus végén fegyelmi eljárást is indított az Országos Rendőrfőkapitány, mert Gergényi Péter nem a szabályoknak megfelelően kötött szerződést a BRFK nevében. Emiatt a volt főrendőr figyelmeztetésben részesült.

Gergényi Péter szolgálati viszonya egyébként szeptember végén szűnt meg. Posztjáról az úgynevezett Zsanett-ügy, illetve azt követően kirobbant, a rendőrséget érintő korrupciós esetek miatt kellett távoznia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×