eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Csányi Sándort zsarolta az APEH egykori elnökének tanácsadója

Az APEH egyik korábbi elnökének informatikai tanácsadója az egyik gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben 12 és fél milliárd forintot követelt három ember Csányi Sándortól, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójától, Magyarország egyik leggazdagabb emberétől.

Csányi Sándort írásban zsarolták meg és ő azonnal feljelentést tett - erősítették meg az MTI-nek a hitelintézetnél az MTV híradójának információját szerdán.

Az MTI a nap folyamán egy magát megnevezni nem kívánó hivatalnoktól értesült arról, hogy az informatikai tanácsadó az egyik gyanúsítottja az ügynek.

Veres János pénzügyminiszter a nap folyamán egy újságírói kérdésre válaszolva annyit mondott: azt tudja megerősíteni, hogy "a kérdéses időszakban, 1999 és 2000 között az akkori APEH-elnök informatikai munkatársa volt, akit meggyanúsítottak az ügyben".

A Nemzeti Nyomozó Iroda súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt indított eljárást három magyar állampolgár ellen.

Egy Magyarországon működő bank egyik vezető tisztségviselőjének elektronikus postafiókjába novemberben és decemberben összesen három alkalommal érkeztek fenyegető tartalmú levelek, amelyekben 50 millió eurót követeltek a feladók, hogy a mellékletként csatolt - egy nagy értékű ingatlan adás-vételével összefüggő - nyomozati iratokat ne hozzák nyilvánosságra.

A távirati iroda úgy tudja: a zsaroláshoz olyan adatokat használtak fel, amelyekhez az úgynevezett hosszú bájtok éjszakáján jutottak hozzá. Az 1998-as kormányváltás után történt ügy vizsgálatakor az kiderült, hogy egy tanácsadó nagy mennyiségű iratot töltött le, de a nyomozás nem állapította meg, hogy bűncselekmény történt volna.

Címlapról ajánljuk

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta az előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×