eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Külön osztályban tanították a szegény gyerekeket Kerepesen

Az egyenlő bánásmód követelményének megsértését, és több tanügyigazgatási szabálysértést állapított meg a kerepesi Széchenyi István Általános Iskolában folytatott vizsgálata során az Oktatási Hivatal. A korábbi hírek szerint az intézményben többszörös hátrány érte a roma diákokat, de most megállapították, hogy nem etnikai okokból, hanem az anyagi körülmények szerint választották szét a tanulócsoportokat. Az iskolát egymillió forintra bírságolták, egyúttal a hivatal, működése óta első ízben, szabálysértési eljárást indított az igazgató ellen.

Anyagi helyzetük szerint osztották be a gyerekeket az egyes osztályokba a kerepesi Széchenyi István Általános Iskolában - mondta az InfoRádiónak az Oktatási Minisztérium roma integrációs titkárságának vezetője.

"Leegyszerűsítve mondhatjuk azt, hogy a szegény gyerekek külön osztályba kerültek" - tette hozzá Borovszky Tímea.

Az egyik osztályba 11 hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű tanuló jár, míg a másikba 26, akik közül egyik sem hátrányos helyzetű - közölte az Oktatási Minisztérium roma integrációs titkárságának vezetője, majd hozzáfűzte: az Oktatási Hivatal azt nem vizsgálta, hogy származási alapon különítették-e el a gyerekeket.

Korábban a hivatal hat diák ügyében vizsgálódott, most pedig az egész iskolát, és az ottani oktatási gyakorlatot ellenőrizték - mondta Borovszky Tímea.

A hivatal egymillió forintra bírságolta a kerepesi általános iskolát. Erről szólva a az Oktatási Minisztérium roma integrációs titkárságának vezetője közölte: a gyerekeket is súlyos hátrány érte, ennek alapján szabták ki a büntetést.

Az OH az iskola igazgatójának felelősségét is vizsgálják, szabálysértési eljárást indítottak ellene. Az eljárás során azt kell kideríteni, hogy valóban az igazgató adott-e utasítást arra, hogy az iskolában jogszabályellenes gyakorlatot folytassanak - tette hozzá Borovszky Tímea.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az emberi társadalom az innovációnak és globalizációnak köszönhetően korábban képes volt felszabadítani magát a klíma uralma alól, de mára új függőség alakult ki az ember által létrehozott éghajlati rendszerrel szemben. Az elmúlt évtizedekben a fosszilis energiatermelés növekvő mértéke hozzájárult az üvegházhatás fokozódásához, ami jelentős hőmérséklet-emelkedést és időjárási szélsőségeket eredményezett. A fogyasztás mérséklése és a globális energiatermelés dekarbonizálása elengedhetetlen a jövő katasztrófáinak elkerüléséhez. A célok eléréséhez progresszív adózási rendszerek és nemzetközi együttműködés szükséges, különös tekintettel a megújuló energiaforrásokra történő átállásra. Enélkül az emberiség a közeljövőben pusztító ökológiai válságokkal nézhet szembe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×