eur:
401.35
usd:
366
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Sólyom: többről szól az eredeti kérdéseknél a népszavazás - a nap legfontosabb hírei

A köztársasági elnök szerint a hosszú kampány miatt az eredeti kérdéseknél többről szól majd a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról március 9-re kiírt népszavazás. Sólyom László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az MSZP számára főként a 300 forintról és a tandíjról, míg az SZDSZ és az ellenzék számára szociálpolitikai, gazdasági kérdésekről, valamint a reformok módszertanáról szól a referendum.

Hozzátette: március 9-én mindenki eldöntheti, szimbolikus szavazatot akar leadni, vagy a 300 forintról kíván szavazni. Sólyom László aggályosnak látja, működhet-e a gyakorlatban az a terápia, amit a kormány a jelenleg rendkívül alacsony hatásfokkal működő egészségügyi rendszer megváltoztatására javasol. Az államfő közölte: a decemberben az Országgyűlésnek újratárgyalásra visszaküldött, az egészségügyi reformról szóló törvényjavaslat kapcsán csak politikai kifogásai voltak. Hozzátette, hogy a jelek szerint a kormány átgondolta ezeket. Sólyom László úgy fogalmazott: egy négy éves demokratikus váltógazdálkodásban a politikai elittel és a szakmával egyaránt el kell fogadtatni a ciklusokon túlnyúló reformokat.

Péntekre reggelre helyreáll a rend a vasúti közlekedésben

Legkorábban péntek reggelre áll helyre a menetrend szerinti közlekedés a vasúton. Ezt az után mondta a MÁV szóvivője, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete közölte: legkésőbb február 15-éig felfüggeszti a sztrájkot. Gaskó István, az érdekképviselet elnöke azt mondta: azért döntöttek így, mert a tárgyalások eredménytelenek, a MÁV viszont - információik szerint - megszegi a munkavédelmi szabályokat, és balesetveszélyes módon közlekedteti a vonatokat. Hangsúlyozta: az elmúlt napokban többször is fékpróba nélkül indultak el szerelvények, emiatt az érdekképviselet a Munkaügyi Főfelügyelőséghez fordult. A MÁV szóvivője visszautasította a vádat. Sigulinszki Tibor az InfoRádióban azt mondta: az eddig lefolytatott vizsgálatok mindent szabályszerűnek találtak.

Egyszerűsítené a kormány a közbeszerzést

Tavasszal kerül az Országgyűlés elé a közbeszerzés egyszerűsítését és a fogyasztóvédelmet érintő javaslat - közölte a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter. Draskovics Tibor a kormányszóvivői tájékoztatón hangsúlyozta: a kabinet tervei szerint a közbeszerzési törvény módosításával egyszerűsödne és hatékonyabbá válna a közbeszerzési eljárás, és a jogszabály segítené az állami beruházások, fejlesztések megvalósulásának feltételeit is.

Többlettel zárt januárban az államháztartás

Az államháztartás januárban 33,8 milliárd forint többlettel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca 27 és fél milliárd forint pénzforgalmi hiányt várt. Az államháztartáson belül a központi költségvetésben 10,4 milliárdos forintos hiány, a társadalombiztosítási alapoknál 24,2 milliárdos, az elkülönített állami pénzalapoknál 20 milliárd forintos többlet keletkezett.

Zuhant a BUX

Ismét nagyot zuhant a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, amely 637 pontos csökkenéssel, 22528 ponton zárt. A részvénypiac forgalma meghaladta a 38 milliárd forintot, a vezető részvények gyengültek. Az OTP részvények ára 281 forinttal, csaknem 4 százalékkal 6.850 forintra csökkent. Utoljára 6800 forint körül 2006 októberében forgott a bankpapír. A Mol 2,5 százalékot esett, 22.050 forinton zárt, forgalma 6,3 milliárd forint volt. Zillich István, a Takarékbank üzletkötője elmondta, hogy a nap eseménye az Európai Központi Bank kamatdöntése volt, amellyel 4 százalékon hagyta irányadó kamatát. A szakértő szerint bár a döntés megegyezett a várakozásokkal, néhány befektető csalódott volt, ennek következtében eladási hullám indult el a nemzetközi piacokon.

Több katonát küldünk Afganisztánba

Ideiglenesen növekszik idén az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonák száma - mondta az InfoRádiónak a honvédelmi miniszter a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek vilniusi tanácskozásáról. A kétnapos találkozó első napján egyik tagország képviselője sem ajánlott fel csapaterősítést az ázsiai országban állomásozó 43 ezer fős kontingens kibővítésére. Szekeres Imre a magyar feladatokról szólva közölte: az év közepén 6 hónapra átveszi Magyarország a kabuli nemzetközi repülőtér vezetését, ősztől pedig egy afgán zászlóalj kiképzését és felkészítését végző magyar kontingens utazik Afganisztánba. Hozzátette: a magyar katonák emellett folytatják Baglán tartomány újjáépítését.

Világ Igaza kitüntetés 16 magyarnak

Újabb 16 magyar embernek ítélte oda idén a Világ Igaza kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet. Az elismeréseket Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében február 28-án adja át Tomi Lapid, a Jad Vasem Intézet elnöke a Holokauszt Emlékközpontban. A Világ Igaza kitüntetésben olyan nem zsidó emberek részesülnek, akik a Holokauszt idején sokszor életük kockáztatásával mentették az üldözötteket.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Gyenge hét után próbálnak javítani az amerikai tőzsdék

Gyenge hét után próbálnak javítani az amerikai tőzsdék

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×