eur:
388.5
usd:
360.77
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Demján: Óvatosnak kell lennie a kormánynak

Támogatja a konvergencia programot és a kormány reformjait a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége - hangzott el a szervezet elnökségi ülésén, amelyen részt vett a pénzügyminiszter is.

Haladás és reform kell Magyarországnak, mert a sikeres országok Európában reformok végrehajtásával váltak sikeressé - jelentette ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke a szervezet elnökségi ülésén.

Demján Sándor hozzátette: a kormány által eddig megtett reformlépések nem elegendőek, újabb intézkedésekre van szükség. Az üzletember szerint az adóreformot úgy nem lehet végrehajtani, ha nem lesz például nyugdíjreform.

Demján Sándor megjegyezte: rossz a világgazdasági helyzet, ami nem kedvez a gazdasági növekedésnek, éppen ezért óvatosnak kell lennie a kormánynak.

Az ülésen részt vett a pénzügyminiszter is. Veres János elmondta: a gazdasági versenyképességi kerekasztal adóreform javaslatai 760-960 milliárd forinttal érintik a költségvetést, ezért tételes felülvizsgálat után kell eldönteni, mit lehet ebből megvalósítani.

A tárcavezető hozzátette: a kormány mozgástere 2009-ben 200 milliárd forint lesz, amiből 100 milliárd forintot fordítanak adócsökkentésre. Az adómérséklés forrása lesz még a költségvetés kiadásainak további csökkentése és az adórendszeren belüli átrendezés.

Veres János kijelentette: az adórendszer 2009-es átalakításáról a kormány februárban alakítja ki végeleges az álláspontját.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×