eur:
388.57
usd:
361.22
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella

Vizsgálják az atomtemető biztonságát

A Fidesz környezetpolitikusa a Bátaapátiban zajló atomtemető építésének felfüggesztését és azonnali intézkedéseket sürgetett, mert orosz és magyar szakértői vélemény szerint a tározótérbe beszivárog a víz. Illés Zoltán szerint a paksi atomerőmű hulladékát most is Pakson tárolják, ezért nincs is szükség az atomtemetőre.

Bátaapátiban 2005 óta épül atomtemető a Paksi Atomerőmű kis- és közepes radioaktivitású hulladékainak tárolására.

Illés Zoltán szerint a beruházással nem csak az a probléma, hogy a salakanyagot Pakson 10 milliárd forintból el lehetett volna helyezni, miközben a bátaapátira eddig 60 milliárdot kellett fordítani.

A politikus azt is kifogásolja, hogy az atomtemető nagy veszélyeket rejt a környéken élőkre, a gránittömb ugyanis - amelybe helyezik -, töredezett, így átszivárog rajta a víz.

A politikus az ügyben Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez fordul, továbbá a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől is kéri az ügy kivizsgálását.

Soron kívüli vizsgálat

A környezetvédelmi miniszter soron kívüli ellenőrzésre utasította a székesfehérvári zöldhatóságot a bátaapáti atomtemető ügyében. A hatósági ellenőrzés hamarosan megindul - mondta az InfoRádióban a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója

Kling István elmondta: megvizsgálják, hogy az atomtemető építésének engedélyezése óta megváltoztak-e azok a körülmények, amelyek alapján jóváhagyták a beruházást.

Állnak elébe

A bátaapáti atomhulladék-lerakót építtető Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. áll a környezetvédelmi felügyelőség vizsgálata elé. A kht. igazgatója azt mondta: a fideszes szakpolitikus olyan jelentésre hivatkozik, amelyet annak készítője egy rövid látogatás alapján írt.

Hegyháti József elmondta: vízszivárgást más atomtemetőkben is tapasztalnak, a víz azonban összegyűjthető és ellenőrizhető. Vízbetörésről pedig szó sincs, így az atomtemető szerinte nem rejt veszélyeket.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai kilátásokat illeti, kitarthat a tegnapi optimizmus az előjelek szerint, a vezető európai részvényindexek kisebb emelkedéssel indíthatják a napot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×