Infostart.hu
eur:
354.32
usd:
311.18
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Idén már tizenhatan fagytak halálra

Tavalyelőtt 48, tavaly 93, az alig elkezdődött 2008-ban pedig már 16 ember halt meg kihűlés miatt - közölte a rendőrség. Az áldozatok többsége hajléktalan vagy idős ember.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt három és fél hónapban majdnem annyian - tizenhárman - haltak meg kihűlés miatt, mint a 2006-os és 2007-es teljes téli időszakban.

Az egész országban nőtt a kihűléses halálesetek száma, csak januárban már 16 ember szenvedett fagyhalált. Az országos rendőrfőkapitány emiatt utasította a rendőröket, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet azokra a hajléktalanokra, akik barlangokban, elhagyott területeken húzzák meg magukat.

A kihűlés azonban nemcsak azokat veszélyezteti, akik fedél nélkül élnek. Ezen a télen már 10 ember saját fűtetlen lakásában halt meg. Életkoruk 43 és 84 év között volt, 6 áldozat 60 év alatti.

A legutóbbi eset szerdán történt Mátészalkán. Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy idős pár meghalt a hideg lakásában.

Végzetes takarékosság

Havas Gábor szociológus az InfoRádiónak azt mondta: az igazán szegények a fűtésen is spórolnak, és ha nem tudnak olcsó vagy ingyen tüzelőanyaghoz jutni, még nagy hidegben sem fűtenek.

"Én magam ilyet többször tapasztaltam, például a 90-es évek végén hosszabb ideig jártam egy Salgótarján peremén lévő lakótelepre, ahol minden szempontból borzalmas állapotok uralkodtak, és ahol bizony azt tapasztaltam, hogy sehol nincs rendes fűtés, amelyet minimumra állítottak be az idős emberek, akik egyébként is könnyebben kihűlnek" - fejtette ki a szakember.

Az esetek egy része a szociológus szerint lelki okokra is visszavezethető: aki nagyon szegény, idős és magányos, az könnyen depresszióssá válik, és még kevésbé képes gondoskodni magáról.

A nehéz helyzetben lévő embereknek elmegy az életkedvük - mondta Havas Gábor, aki úgy véli, ez utóbbi jelenség pedig azzal van összefüggésben, hogy a magyar társadalomból hiányzik a szolidaritás.

A rendőrség felhívásaiban arra kéri a lakosságot, hogy a veszélyben lévő hajléktalanok mellett figyeljenek fokozottan esetleg ugyancsak veszélyeztetett szomszédjaira, ismerőseire is.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×