Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Tudja, hogy mennyibe kerül egy gyerek?

Évente a szülők csaknem négyhavi fizetésüket költik egy gyermekre - derül ki a TÁRKI kutatásából. A szervezet munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a gyerekvállalási kedvet nemcsak a családtámogatások összegének emelése növeli, hanem az is, ha az állam segíti a nők elhelyezkedését, vagy ha bölcsődéket hoz létre.

A gyereknevelési ráfordításoknak alapvetően két formája van: a fogyasztási kiadások, illetve a munkaráfordítás. Utóbbit nem szokták figyelembe venni a számítások során, a TÁRKI munkatársai azonban megpróbálták ezt is számszerűsíteni - mondta el az InfoRádióban a szervezet vezető kutatója.

A TÁRKI kutatásából kiderült, hogy egy évben 3,7 havi átlagkeresetüket költik a szülők egy átlagos gyermek fogyasztásaira, ennél azonban jóval nagyobb az éves munkaráfordítás: közel háromszorosa a fogyasztási kiadásoknak - közölte Gál Róbert István.

Több pénz, több gyerek?

A nemzetközi tapasztalatokkal megegyezően a családtámogatások Magyarországon is növelik a gyermekvállalási kedvet, míg a nyugdíjterhek emelése csökkenti azt - tette hozzá a TÁRKI vezető kutatója.

Több gyerek születne, ha a családok több támogatást kapnának, a termékenység növelésének ugyanakkor nem ez a leghatékonyabb formája: ebből a szempontból jobb, ha az állam segít összehangolni a gyermekvállalást, illetve a női munkavállalást - mondta Gál Róbert István.

Több bölcsi, több gyerek!

Ez nem csak jogszabályi kérdés, nem csak arról szól, hogy megbüntetik a munkaadót, ha elbocsátja a kismamát. Kell, hogy legyen bölcsőde és megfelelő infrastruktúra ahhoz, hogy az anyukák el tudják vinni oda a gyereküket - hangsúlyozta a kutató.

Ugyancsak segíti a gyerekvállalás és a női munkavállalás összeegyeztetését a rugalmasabb munkaerőpiaci formák támogatása és elterjesztése - fűzte hozzá Gál Róbert István.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Kína fordulatába beleremegett a világ, feje tetejére állt az energetikai beruházások piaca

Kína fordulatába beleremegett a világ, feje tetejére állt az energetikai beruházások piaca

Nagyot esett a globális tisztaenergia-beruházások értéke 2026 első felében. A csökkenés zöme Kína piaci alapú megújuló árazására történő átállásához köthető, ahogy a tisztaenergia-beruházásokon belül az e technológiák gyártásába irányuló beruházások tartósan csökkenő tendenciája is nagyrészt az ázsiai ország változó energiapolitikájának, illetve az általa korábban kiépített napelemgyártó túlkapacitásnak az utóhatása. A globális tisztaenergia-beruházásokat így is vezető Kína mögött Európa jócskán megelőzi az Egyesült Államokat, de ezen belül a gyártókapacitásokat növelő és ipari beruházások területén csak a harmadik volt az Egyesült Államok után az idei második negyedévében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×