Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Draskovics: "Az állam olyan, mint egy jéghegy"

Hetvenmilliárd forintos megtakarítást vár a közfeladatok felülvizsgálata során megkezdett és várható feladatok végrehajtásától Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerint a bejelentések helyett végre el kellene kezdeni a kormányzást.

Az állami feladatok rendszeresített és szisztematikus áttekintése után, 40 területen már elindult és további, több mint 30 területen jövő év elejétől várható azonnali változás - mondta Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A politikus arról számolt be, hogy a közfeladatok felülvizsgálata során több mint 9000 közfeladatot azonosítottak, és 760 feladatcsoport esetében állapították meg, hogy volna lehetőség az állami szerepvállalás újragondolására. Mindezek után 126 feladat fogalmazódott meg.

Draskovics Tibor a sajtótájékoztatón egy jéghegyhez hasonlította az állami feladatok összességét, mint mondta: az állami funkciók zöme ma egyáltalán nem látszik, a legtöbbször csak a jéghegy csúcsát látjuk.

Rendszerszerű és minőségi változások

"Ahhoz, hogy az állam eleget tudjon tenni a szolgáltatásokat garantáló funkciójának, érthető módon tisztázni kell, hogy valóban a szükséges feladatokat látja el és abban a mértékben, ahogy az a közösség számára a legjobb, formája, finanszírozási technikája, hatékonysága megfelelő" - hangsúlyozta.

A politikus a várható rendszerszerű, átfogó változtatások között említette a lakhatási támogatással összefüggő eszközök összehangolását és az igazgatási szolgáltatási díjak és bírságok rendszerének átalakítását.

Hetvenmilliárdos lehet a megtakarítás

A minőségi változtatások között kitért a felsőoktatási akkreditáció követelményeinek szigorítására és a közutak biztonsági paramétereit szabályozó műszaki előírások előkészítésére.

A mindennapi ügyeket megkönnyítő változtatások közül Draskovics Tibor a támogatott gyógyászati segédeszközök kölcsönzési rendszerének kialakítását, valamint a hulladék-gazdálkodási felelősségi garancia-rendszer létrehozását emelte ki.

A politikus a közfeladatok felülvizsgálata kapcsán megkezdett és tervezett feladatok végrehajtásától 70 milliárd Ft-os megtakarítást vár az elkövetkező 3 évben.

Répássy: "El kéne végre kezdeni a kormányzást"


Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerint a bejelentések helyett végre el kellene kezdeni a kormányzást. "Mindig hallunk arról, hogy megtakarítások lesznek, mindig hallunk arról, hogy olcsóbbá teszik az államot, de ez a valóságban sohasem realizálódik, sohasem sikerül betartani ezeket az ígéreteket" - jelentette ki a fideszes politikus.

Répássy Róbert hozzátette: egyetértenek azzal, hogy van megtakarításra lehetőség, de a 6 éve kormányzó koalíciónak eddig nem sikerült lényegesen faragnia a költségekből, holott már 2002-ben is ezzel a szándékkal kezdték a kormányzást.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Fontos diplomáciai lépést tettek az oroszok és a németek, előrenyomultak az ukrán erők - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Fontos diplomáciai lépést tettek az oroszok és a németek, előrenyomultak az ukrán erők - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az ukrán erők jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben Oroszország a kijevi adatközpontok elleni támadássorozattal internetkimaradásokat és médialeállásokat okozott. Az Egyesült Államok a Reuters szerint kihagyta a Patriot elfogórakétákat az ukrajnai katonai segélycsomagból. Lengyelországban felgyújtottak egy Starlink-földállomást, a nyomozásban felmerült az orosz hírszerzés szerepe. A diplomáciai fronton a háború óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Zelenszkij pedig megerősítette, hogy Washington ismét aktívan dolgozik a béketárgyalásokon, ugyanakkor elutasította a moszkvai találkozót Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×