eur:
397.19
usd:
357.57
bux:
74102.13
2024. október 1. kedd Malvin

Dráguló fővárosi közműdíjak - a nap legfontosabb hírei

Budapesten január elsejétől a szemétdíj 13,7 százalékkal, a csatornadíj 9,9 százalékkal, a szennyvíz-szippantás ára pedig 8,6 százalékkal emelkedik - döntött a Fővárosi Közgyűlés a koalíciós képviselők szavazataival.

Budapesten a heiligenkreuzi égetőmű felépítéséről is szó volt az osztrák és a magyar kormány együttes ülésén. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a tanácskozáson azt kérte: máshol épüljön fel a létesítmény. Alfred Gusenbauer kancellár annyit mondott, hogy nem politikai, hanem hatósági kérdésnek tartja az erőmű ügyét, és a megoldásba a magyar lakosságot is szeretnék bevonni. A megbeszélésen tárgyaltak újabb közös külképviseletek nyitásáról és a vasúti fejlesztésekről is. Magyarország schengeni csatlakozásával összefüggésben hangsúlyozták: mélységi ellenőrzéseket tartanak majd a határ mindkét oldalán, Göncz Kinga külügyminiszter pedig azt ígérte, hogy Magyarország garantálja a biztonságot. Az osztrák OMV és a magyar Mol olajipari vállalat közötti vitáról nem volt szó a kormányülésen, de a tanácskozás utáni tájékoztatón Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta: a rendezés a két cég ügye, rövid távon azonban nem számít megoldásra.

Az új energiastratégia szerint 2020-ra 14-16 százalékos lehet a megújuló energiaforrások aránya Magyarországon; a kabinet szerdán hagyta jóvá a koncepciót. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium osztályvezetője elmondta: csak kevés esély van arra, hogy teljesül az Európai Unió által kitűzött 20 százalékos részarány. Poós Miklós hozzátette: jelenleg valamivel több mint 4 százalék az alternatív energia aránya.

Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a koalíciós képviselők szavazataival a közműdíjak egy részének inflációt meghaladó emeléséről szóló javaslatot. A vízdíj és a BKV-tarifa emeléséről csak a következő, december 20-ai ülésen döntenek. Budapesten január elsejétől a szemétdíj 13,7 százalékkal, a csatornadíj 9,9 százalékkal, a szennyvíz-szippantás ára pedig 8,6 százalékkal emelkedik. Az önkormányzat temetkezési részvénytársaságánál a kegyeleti közszolgáltatások jövőre 9,3 százalékkal drágulnak. A temetkezés szabadáras szolgáltatásainál 10 százalékos lesz az árcsökkenés. Az ellenzék elsősorban azt kifogásolta, hogy a díjemelések meghaladják az infláció mértékét. A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta azt az előterjesztést is, amely szerint a Szabadság híd felújítása két hónappal tovább tart és legfeljebb 600 millió forinttal többe kerül majd.

Határozatlan idejű sztrájkot hirdet december 6-ától az egri kórház sztrájkbizottsága, ha a fenntartó Heves megyei közgyűlés nem vonja vissza az intézmény működtetésére kiírt pályázatot. Szabó Pál, a sztrájkbizottság elnöke azt mondta: a javaslat alkotmány- és törvénysértő, az egészségügyi ellátás ugyanis kötelező állami feladat, amelyet nem adhat át magáncégnek a fenntartó. Hegyaljai Judit, a sztrájkbizottság tagja az InfoRádióban hangsúlyozta: a munkabeszüntetést addig folytatják, amíg az önkormányzat vissza nem veszi a működtetést. Közben az egri önkormányzat jelezte: átvenné a Markhot Ferenc kórház működtetését.

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a rendőrség annak a 4 éves kisfiúnak az ügyében, aki mandulaműtét után meghalt a kaposvári kórházban. Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azután közölte ezt az Inforádióban, hogy a szülők feljelentést tettek. Előzőleg teljes körű belső vizsgálatot rendelt el az ügyben a Kaposi Mór Oktató Kórház vezetése.

Egy magyar és két ukrán állampolgárt vettek őrizetbe szerdán tiltott uránkereskedelem miatt a szlovák rendőrök a magyar hatóságokkal együttműködve. Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának helyettes vezetője az InfoRádióban elmondta: egy férfit Magyarországon, kettőt Szlovákiában vettek őrizetbe. A csoport 1 millió dollárért akarta eladni a valamivel kevesebb mint fél kilogramm por alakú uránt.

Nagy többséggel jóváhagyta az Európai Parlament az unió alapjogi chartáját, amelyet később a közösség reformszerződéséhez csatolnak. Az uniós polgárok alapvető jogait felsoroló chartát december 12-én, Strasbourgban ünnepélyes keretek közt írja alá az Európai Parlament elnöke, az Európai Bizottság vezetője és az uniós országok kormányait képviselő Európai Tanácsnak a soros elnöke. A reformszerződést másnap írják alá a tagállamok állam-, illetve kormányfői Lisszabonban.

Ukrajnában Julija Timosenko lesz az új kormányfő a koalíciós megállapodás alapján. A három évvel ezelőtti narancsszínű forradalomban főszerepet játszó két politikai erő között több heti tárgyalás után született egyezség. A Viktor Juscsenko elnök mögött álló mozgalom és a Julija Timosenko nevét viselő pártszövetség közötti megállapodást 227 képviselő írta alá.

Pakisztánban december 16-án feloldják a november 3-án bevezetett rendkívüli állapotot. Ezt az ázsiai ország újraválasztott elnöke jelentette be néhány órával azután, hogy beiktatták hivatalába. Pervez Musarraf az államfői eskü előtt egy nappal mondott le hadsereg-főparancsnoki tisztségéről, és a hatalmat Asfak Kajani tábornoknak adta át.

Címlapról ajánljuk
Kövér László Orbán Balázsról, a Tisza Pártról és a jegybankelnök megválasztásáról

Kövér László Orbán Balázsról, a Tisza Pártról és a jegybankelnök megválasztásáról

Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módon viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el, vagy ha nem is követ el hibát, de megkeresik benne azt a lehetőséget, hogy ellene fordítsák azt, amit mondott – mondta Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz országos választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt a költségvetés elfogadásának várható időpontjáról, a leendő jegybank elnök személyéről, az amerikai elnökválasztásról és az Európai Unió és Magyarország jövőbeni kapcsolatáról is.

"Libanon az ország történetének egyik legveszélyesebb szakaszába ért"

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban. Megszólalt az országába való izraeli behatolásról Nadzsib Mikati kormányfő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×