Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Nem kérnek a lakók a Fővárosi Cigány Önkormányzatból

Nem kapott irodát a Fővárosi Cigány Önkormányzat, miután az ennek helyszínéül tervezett VIII. kerületi társasház lakóközössége nem járult hozzá az ott lévő egykori tüdőgondozó helyiségének irodává minősítéséhez. A Főpolgármesteri Hivatal az ügyben a közigazgatási hivatalhoz fordult.

Utcára kerülhet a Fővárosi Cigány Önkormányzat, miután a testület nem kapott irodát. A helyiségnek a tervek szerint helyt adó társasház lakóközösség ugyanis nem járult hozzá a változtatáshoz.

A társasház közgyűlése a jegyzőkönyv szerint a tiltást azzal indokolta, hogy a cigány önkormányzat számára kialakítani tervezett iroda "a lakóközösség nyugalmát, öregek, gyerekek szociális, biztonsági érzését negatív irányba befolyásolhatja".

A társasház döntését a kerületi önkormányzat tudomásul vette. A Főpolgármesteri Hivatal azonban úgy véli, ha ez a helyiség korábban az egészségügyi feladatokat el tudta látni, akkor a kisebbségek irodájának is alkalmas.

Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke megalázónak minősítette a helyzetet, mint mondta jelenleg az utcáról dolgoznak.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×