Infostart.hu
eur:
359.42
usd:
309.17
bux:
132102.21
2026. május 21. csütörtök Konstantin

"Gyurcsány túlélheti a népszavazást"

A magyarországi reformprogramot kísérő konfliktusokról ír a Financial Times terjedelmes Magyarország-mellékletének belpolitikai elemzése. A londoni gazdasági napilap az összeállítás politikai fejezetében azt írta: Gyurcsány Ferenc az elmúlt 18 hónapban zavargásokat, tüntetéseket, előre hozott választásokra szóló felhívásokat élt át, reformprogramját nem szűnő bírálatok érik, sok magyar pedig egyszerűen hazugnak tartja a 46 éves miniszterelnököt.

Gyurcsány Ferenc a Financial Timesnak azt mondta: a magyar politikusok már sok bajt okoztak azzal, hogy a közvélemény-kutatási adatokat figyelték.

"Úgy láttam, itt az ideje a változásnak, és remélem, hogy e kormányzati periódus végén a legtöbben azt mondják majd: nagyon nagy kihívás volt, de igaza volt, keresztül kellett menni ezen az időszakon ... a végső döntés a választók kezében van" - idézi a lap Gyurcsány Ferencet. A kormányfő szerint "néha arról kell dönteni, hogy az ember népszerű vagy hasznos akar-e lenni".

A Fidesz azonban, amely messze a szocialisták előtt jár a közvélemény-kutatások szerint, előre hozott választásokat szeretne akár már jövőre - írja a lap, amely úgy véli: Gyurcsány túlélheti ugyan a Fidesz által szervezett népszavazást, de még akkor is szembe kell néznie azzal a fenyegetéssel, hogy saját pártja akarja őt eltávolítani hivatalából még jóval 2010 előtt.

"Gyurcsány elveszítette a hitelét"

Szabados Krisztián, a Political Capital elemző cég igazgatója azt mondta a lapnak: Gyurcsányt azért választották meg, hogy reformer legyen, és ezt is várták tőle, de "elvesztette hitelességét, és a választók most zűrzavart és káoszt látnak".

A Financial Times szerint a legutóbbi hitelességi kételyek a helyi szintű szocialista illetékesek által "eltérített" állami juttatásokkal kapcsolatos botrányok miatt támadtak.

Gyurcsány Ferenc ugyanakkor azt mondta a lapnak: (csak) akkor jelentett volna ez számára hitelességi kihívást, ha ő ebben valóban érintett lett volna.

Az elemzés szerint azonban a korrupciós ügyek a Fidesz malmára hajtják a vizet, és a tervezett népszavazás valós célja Gyurcsány Ferenc távozásának kikényszerítése.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a brit lap idézete szerint kijelentette: amikor a Fidesz volt kormányon, Magyarország a térség legsikeresebb országai között volt, "most pedig a legsikertelenebb".
"Az SZDSZ valós súlyánál nagyobb befolyásra törekvő erő"

Gyurcsány Ferenc támogatói ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a Fidesznek a hatalom visszaszerzésén túl nincs semmilyen programja. "Halvány ígéretei vannak" a vizitdíj eltörlésére, az adók csökkentésére és a közkiadások "megfegyelmezésére", de nem részletezi, hogy miként kerülné el a fájdalmas kiadáscsökkentéseket - áll a Financial Times csütörtöki elemzésében.

A brit lap szerint az sem egyértelmű, hogy a Fidesz tagjai mennyire támogatják még Orbán Viktort. A kilencvenes években, miniszterelnökként és ellenzékben is domináns alakja volt a magyar politikának, de most már egyre inkább túlságosan megosztó figurának tekintik az ingadozó szavazók megnyeréséhez; igaz, azonnali kihívással nem kell szembenéznie - áll az elemzésben.

A lap szerint az SZDSZ "valós súlyánál nagyobb befolyásra törekvő" kis reformista erő. Kóka János gazdasági miniszter, a párt elnöke azt szeretné, ha az SZDSZ a tavalyi 5 százalékról 10 százalékra növelné szavazati arányát.

Kóka János a lapnak kijelentette: az SZDSZ hatékony harmadik parlamenti erő kíván lenni. "Magyarországnak szüksége van liberális eszmékre" - idézi a párt vezetőjét a csütörtöki Financial Times.

Címlapról ajánljuk
Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a hátralévő napokban sorozatban igyekszik felvázolni, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik hely elérése is „élet-halál” kérdéssé, kik voltak az eltelt immár több mint hetven év legfontosabb szereplői, s nem utolsósorban: miért kaphatta meg a klubfutball jelenében a legszűkebb elittől messze lévő Magyarország a rendezés jogát.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla - A magyar lakosság fizetési szokásai is átalakultak

Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla - A magyar lakosság fizetési szokásai is átalakultak

Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×