Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
319.56
bux:
151845.93
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Dávid Ibolya: Gyurcsány javaslatai az elkeseredett kapkodást jelzik

A Magyar Demokrata Fórum szerint a Fidesz népszavazási kérdéseiben a képviselőknek kell dönteni - mondta Dávid Ibolya, a párt elnöke. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nem mondják meg az MDF támogatóinak, hogy hogyan szavazzanak, hanem a saját belátásukra bízzák a döntést.

Az MDF a képviseleti demokráciát akarja megerősíteni - hangsúlyozta Dávid Ibolya. Ez nem azt jelenti, hogy a népszavazástól való távolmaradásra buzdítanák a szavazókat, hanem azt: szerintük ez a javaslat nem oldja meg a problémát, ráadásul igen nagy költséget jelent egy referendum.

A pártelnök szerint ezeket a kérdéseket a Parlamentben kell megoldani, a döntésekért pedig a képviselőknek kell vállalni a felelősséget. Azt mondta: a népszavazással az a probléma, hogy a kormány a következő költségvetésben előállhat egy olyan előterjesztéssel, amely felülírja a döntést.

Az MDF-nek a kettős állampolgárság kérdésében is határozott álláspontja volt, mégis Dávid Ibolya történelmi bűnnek tartja, hogy az ügyet népszavazásra vitték.

Gyurcsány Ferenc gumicsontjai

A Magyar Demokrata Fórum elnöke egy elkeseredett kapkodás végtermékének, figyelemelterelésnek tartja Gyurcsány Ferenc kormányfő a közélet megtisztítására vonatkozó javaslatait. Dávid Ibolya azt mondta: most inkább a jövő évi költségvetéssel kellene foglalkozni, amely mérhetetlen hiányosságokkal rendelkezik.

Szavai szerint Gyurcsány Ferenc olyan "gumicsontokat" szedett elő, amelyekkel kapcsolatban már évek óta nem jutottak dűlőre a pártok. Ennek ellenére október második felében, amikor a jövő évi költségvetés szakmai kérdéseivel kellene foglalkozni, mindenki arról beszél, hogy hogyan változzon meg a párt- és kampányfinanszírozás vagy a képviselők összeférhetetlensége.

Eközben a büdzsé nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek a gazdasági növekedést, az infláció leszorítását vagy a foglalkoztatás javítását szolgálná, a legfontosabb szempontok közül kizárólag az államháztartási egyensúlyra figyel.

A pártelnök azt is kifogásolta, hogy Gyurcsány Ferenc a képviselők összeférhetetlenségével egy olyan, 1994-es döntést akar módosítani, amelyet akkor az MSZP és az SZDSZ hozott meg.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×